Gyöngyök

A minap, 6-7 év elteltével újra gyöngyöt fűztünk. Talán túlzásnak tűnik, ha azt mondom, felemelő érzés volt, pedig valóban: nosztalgiázni, s újakat készíteni.

Az immár 14 éves Csanád fiammal alkottunk, aki mindig szívesen kézműveskedett kisebb korában is, és Johannával. Édesapa kezét dicséri két babalánc. Na melyik? (Ld. a képen)

Felidéztük korábbi nyakékek történetét, de mindez csak a keretet adta a felhőtlen őszi délutánhoz: koncentráció, önfeledt nevetések, régmúlt idők, egykori lakásaink (a lelkészcsaládok sokszor költöznek) illatának felidézése, békesség, nyugalom, bizalmas beszélgetések, új felfedezések. Ennyi mindenre alkalmas egy kis családi gyöngyfűzés.

Ma rohanni divatos, pedig ha megállunk, észrevesszük a szépet, a körülöttünk levő csodát. Mindenki a szépre, a jóra éhes, de üres hely nem lesz a naptárban, azt tervezni kell. Még a gyerekekkel való játékot is, különben elmarad. Pedig ezeket az önfeledt pillanatokat, érzéseket viszik magukkal, erő a lelküknek, lelkünknek.
Magamban dudorászva eszembe jutott a gyöngyökről egy József Attila vers (ld. lenn) és egy megzenésített változata. Öröm hallgatni! (ld. lenn)

„Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szöllő, fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik,
a bús földet díszitik.

Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva sziveink.” (József Attila: Gyöngy)

Nagyon szép dallammal megzenésítve a lenti linken hallható: https://www.youtube.com/watch?v=rTzV1W2UnJU