imádság

Augusztus 20-a az államalapítás, és az államalapító István király emlékünnepe, Magyarország nemzeti ünnepe.

Ez alkalomból István intelmeiből idézek, amelyet fiához, Imre herceghez intézett. Érdekes, megfontolandó sorok:

Mai adventi elcsendesedésünkben legyen a főszerep az imádságé!

Ha az ima szokásunkká válik, akkor a csoda, a rácsodálkozás életstílusunkká, az áldás hétköznapjaink főszereplőjévé. Áldásban élhetünk.A kiborulás, a bajorientált látás helyett sokkal gyümölcsözőbb a leborulás, az imádság ereje.

Az imában az a jó, hogy az ember kezéből Istenébe kerül minden dilemmánk, örömünk, nehézségünk, s tudhatjuk, Ő a legjobb tanácsos, irányító, gondviselő.

A karácsony utáni napok nem kifejezetten csendesek. Akad egy kis munka, nem várt események, újratervezés, sok-sok játék és még több nevetés. Fő mókamesterünk egész nap csacsogó babalányunk. Elképzelésem sincs, honnan, s pláne kitől örökölte!?

„Édesanya, de durva, és milyen érdekes lenne, ha Sámuel élne, akkor mind a négyen más fokú intézménybe járnánk: óvodába, áltsuliba, gimibe és egyetemre - állapította meg egyik gyermekünk egy szeptember eleji reggelen, amikor is a nagy nyári szabadság után ráeszméltek, hogy most valami régi új következik.

Több ígéretet kaptam az elmúlt hónapokban, évben Isten vezetése, az Ő szava alapján. Isten ígéretei pedig, azért mert tőle vannak, igazak.

Van, hogy nem értünk meg azonnal valamit, van, hogy rögtön tudjuk a választ. És van, hogy szakaszosan, több helyről érkezik: Isten igéjéből, imádság során, mások szája által.

De érkezik.

"Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát."

Dicsőség az Úrnak!

Nincs rá szó, mert ügyetlenek a szavak annak kifejezésére, milyen lélekápoló, szeretetteljes, csodálatos, megnyugtató, felemelő..., egyszerűen autentikusan leírhatatlan érzés, amikor a legkedvesebb angyali kislányhangon megszólalnak a lenti sorok. Nézi minden rezdülésemet, áhítattal imádkozik, de a hunyorgásból fel-felpislant, majd simogató, lágy hangjával édes kis ajkán elevenné lesznek Zelk Zoltán gondolatai:

Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Olyan szépet gondoltam ki,
elmondani nem lehet!

Amikor nagyon nehéz volt az életünk, amikor tengernyi könnyünk kifolyt, amikor minden kilátástalannak látszott, akkor különösen sokszor olvastuk, mondtuk el ezt az imádságot. S nem csak akkor, szélcsend idején is. Családi kedvenc. S akkor is, amikor látszólag nem történik semmi, de tudhatjuk: Isten munkálkodik, terve van velünk!

Elcsüggedtél? Úgy érzed, hogy céltalanul, „csak úgy” vagy a világban, hogy csak telnek a napok egymás után monoton, hogy semminek semmi értelme, mert úgyis a fekete föld a vég?

Teremt-e a Hatalmas, a Mindenható ok nélkül bármit is? Csak emberi okoskodás, presztízs, a rangsor, a mérlegelés: Istennél a csavar épp olyan fontos, mint az egész szerkezet. Ha a kiscsavar nincs a helyén, nem működik az EGÉSZ, nem működik olajozottan semmi.

1. Szokásos reggeli indulásnál szólok kicsi lányomnak:
- Johanna, vigyázz, ne lépj vissza az előtérbe, mert Édesapa már kapcsolja be a riasztót! Gyere hozzám, mert sikít a ház!
Babalányunk értetlenül, nagy őzike szemekkel néz rám, s fejét csóválva közli:
- Anyukám, de a háznak nincs szája, oh…te, izé, na, ne viccüjjé’! (Itt persze a hangsúly sem mellékes; a viccelni szót pedig én használom így játékosan, de ő azt hiszi, így természetes.Fő az engedelmesség!)

Biztonságra vágyik mindenki. Zárjuk a lakást, biztosításokat kötünk, óvintézkedéseket teszünk. Sokakban még ezek után is marad hiányérzet, félelem, izgalom.

Csanád fiaméknak volt egy lektoruk Kanadából, aki elmesélte nekik, hogy nagyon meglepődött, s egyelőre még nem tudta megszokni, hogy Magyarországon mindenki zárja a lakását. Náluk, otthon ugyanis senki nem zárja, nem is visznek el semmit, ha mégis megesik olykor, úgy tartják, így kellett lennie, neki nagyobb szüksége volt rá.