irgalom

Nem minden az, aminek látszik

Minden mondatnak van egy kontextusa, s ha azt onnan kiragadjuk, egészen mást jelent. A Bibliában például az is olvasható, hogy: „Nincs Isten.” Ez így egy környezetéből kiragadott mondat, jelent valamit, de messze nem azt, amit eredendően, mert hogy a fenti idézet főmondata az alábbi:  „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten.” (Zsolt.14,1)

A tartós házasság titka 20 pontban

 1. Tartsuk tiszteletben egymás különbözőségeit, s ne akarjuk a saját képmásunkra formálni a másikat, hisz nem véletlen az a másság! Persze, idő kell az összecsiszolódáshoz, de fontos tudni minden esetben, hogy a különbségekben semmi rendkívüli nincs, hiszen férj is és feleség is más mintát, szokásokat hozott a házasságba. Kifejezetten örülhetünk különbözőségünknek, egyediségünknek!

2. Természetesen szükséges az alkalmazkodás, egymás elfogadása, ebben pedig mindenkor segítő motor: a türelem.

Csak egy cetli? Vagy ígéret?

Istentiszteleteken, összejöveteleken mások által írt, nyomtatott igekártyákat szoktunk kapni, mindig nagy örömmel tölt el. Olvassuk is naponta Isten hozzánk intézett üzenetét. Sok mindent el lehet mondani, de most a legfontosabbat: ez nem egy olvasmány, nem egy írás számomra, hanem Isten személyre szóló üzenete nekem. Pont nekem, az adott élethelyzetemben, az adott körülményeimben: a boldogságban, a némaságban, a viharban. Ezekből néhányat, amit a héten kaptam:

Élj jól az idővel, ragadd meg a pillanatot!

Az egyik nagyon kedves barátnőmék esküvője évekkel ezelőtt volt. Rendhagyó módon, nem a megszokott időben s elvárt rend szerint képzelték el álomnapjukat, ugyanis más, számukra megahatározó s nagyon fontos dolgok prioritást élveztek. Lévén, hogy valamikor 19-én ismerkedtek meg, ez volt az egyik fő szempont, hogy a nagy esemény, 19-én legyen. Igen ám, de amikorra úgy érezték, itt az ideje, hogy megtörténjék, hogy felkészültek a közös út megkezdésére, az áldásra, kiderült: a napsütéses augusztusra tervezett esküvő péntekre esik.

A jövő kezdete

Visszatekintés. Hála. Emlékezés.

Egy újabb év, új feladatokkal, új reménységekkel. Ha minden látható ellenére te is hiszed, hogy egy mosoly, egy jó szó, egy dicséret, a figyelmesség örömet adhat, jobbá teheti mások napját, kihozhatja a mélypontból, s ha mindezek összeadódnak, továbbgyűrűznek, mert egy idő után mindenki ezt teszi, akkor nézd meg ezt a filmet!

S ajánlom mindazoknak, akik valami tartalmasat, elgondolkodtatót (is) szeretnének szilveszter estéjén.

Isten örök hűsége és irgalma

"Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! - mondja az ÚR.

Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet!

Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz, utódaid a népek örökébe lépnek, és elpusztított városokat telepítenek be.

Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.

Csodálatos szeretet

Tegnap egy olyan filmet néztünk, amire kamaszfiaink (mert ugye tudjuk, hogy a kamaszoknak más az ízlésük, mint szüleiknek) is azt mondták: „megérte, nagyon tetszik.” Jó szívvel ajánlom mindenkinek! (A lenti linken meg tudjátok nézni.)

Döntöttél már?

Ha önmagunkra nézünk, természetes velejárója az önsajnálat, a kicsinyhitűség, az értéktelenség, az önzőség, az önvád, a magamnak tulajdonított jóság, s a lista hosszan folytatható – görcsösen szorítjuk azokat. Ha azonban Isten van középen, mindezeket fekete foltként a kereszten látjuk – elengedve azokat.

Istenismeret - önismeret

"Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet!" (Zsidók12,1)

Világos, egyenes, őszinte beszédet az érthet csak, akinek helyes az önismerete. Helyes önismeret pedig csak helyes istenismeretből származik (Kálvin). Ha magunkra nézünk, sebeinket, sérüléseinket, a negatív dolgokat látjuk, azt, hogy minden rólunk szól, én vagyok a fókusz: engem bántanak, én így értem, én, én, én.... Az ilyen ember azt várja, sajnálják őt, éltető ereje a sajnálat, mi több a szeretnyelve, a szeretett nyelve. 

Magára vette szennyes ruhámat

Érettségi után közös albérletbe költöztek, s tanulmányaikat megkezdték az egyetemen. Matt, az idősebbik, tanulmányai mellett munkába állt, határozott értékrend szerint élte életét, konkrét elképzelése volt a jövőről.

Öccse, Jack eleinte szorgalmasan látogatta az előadásokat, azonban sajnos szépen-lassan rossz társaságba keveredett: először csak aprónak tűnő kihágásai voltak, mígnem egy nap egy bűncselekménybe keveredett. Sebesen, sérülten, véres ruhában érkezett haza, s Mattnak csak annyit tudott mondani lihegve, hogy nagy bajban vagyok, mert követ a rendőrség.

Oldalak

Feliratkozás RSS - irgalom csatornájára