hálaadás

A gondviselésbe vetett hit öt haszna

"A gondviselésbe vetett hit öt haszna:
1. Megszabadít az aggodalmaskodástól.
2. Megszabadít a babonák béklyójából.
3. Megszabadít az emberektől való félelemtől.
4. Derűssé és hálássá tesz.
5. Reménységet ad minden körülmények között."

                                                 (Forrás: Megtaláltuk a Messiást!)

Korábban érkeztem

November 17-én van a koraszülöttek világnapja. Mivel semmi emlékem nincs a babakoromról, így nem különösebben tudatosult bennem az a tény, hogy magam is érintett vagyok, de évente egyszer biztosan eszembe jut. 7,5 hónapra születtem, 2,35 kg-mal.

Ma már egyáltalán nem látszik rajtam, hogy milyen picike is voltam, azt is a szüleim, nagyszüleim elmeséléséből tudom csak. Nyitott szemmel járva a nagyvilágban, tudom, mekkora kegyelem, hogy mindenféle károsodás nélkül élhettem túl ezt a korai kíváncsiskodást.

Kávé vagy?

Amikor valamilyen ünnepre, eseményre készülünk, megszaporodnak a teendők, besűrűsödik az élet. Megfigyeltem, hogy többféle az emberek hozzáállása a terhelt időszakokhoz. Vannak, akik nagyon várják az adott eseményt, vannak, akiknek teher, mert venni kell valamit, sokat kell készülni, s itt a kell-en van a hangsúly, s bombatámadásként élik meg a vendégek hirtelen rájuk zúduló árját. Most mégis azon gondolkodtam, hogy mindenki nagyon elfoglalt, leterhelt, mindig, de az ünnepek ünnepe közeledtével még inkább felszaporodtak a tennvialók.

Örvendező vagy panaszkodó vagy?

A hálás ember – örvendező. Nem feltétlen könnyű az élete, de a legjobbat hozza ki belőle.

A nem hálás – panaszkodó. Nem feltétlen nehéz az élete, csak nem látja a fától az erdőt.

Mi a probléma? Nézd meg az adott problémádat, amivel küzdesz, tedd át egy olyan dimenzióba, ahol éppen nagyon komoly, de tényleg nagyon komoly veszteség ér(t), elveszíted a házad vagy közeli szerettedet, hatalmas bírságot vagy végzetesnek tűnő orvosi leletet kapsz, minden összeomlik.

A mai délután margójára

Egész nap az "Érthetetlen kegyelem" című dalt dúdoltam (ld. lenn), énekeltem, nem megy ki a fejemből. A belvárost vettem célba, délutáni forgalom, dugó, duda, s meg kellett állnom egy pillanatra az út szélén, hogy első számú utasomat felvegyem. Az induláskor a mögöttem lévő holt térben nem vettem észre a csodaszép, tiszta, fehér autót, akinek nagyon óvatos, figyelmes sofőrje megállt, így az autónk nem tört össze. Ezúton is köszönöm neki. Egyértelműen az én hibám volt, de Isten megkegyelmezett. És tovább dúdoltam a dalt hálaadással.

Bálint névnap novemberben

Ma Bálint fiunk névnapját ünnepeltük. Igen, novemberben. 17 és fél éve döntöttünk így, mert nem szerettük volna február 14-én „főszezonban”, dömping idején tartani névnapját, mert ez a Valentin-őrület megterhelő, elveszi az ünnep lényegét, így kerestünk egy másik Bálint-napot a naptárban. Szépen, csendesen, szolidan megültük.

Ahogy az ilyenkor szokás, az ünnepelt kedvence készül ebédre, vacsorára is. Így ma sütőtök krémleves, rakott karfiol volt ebédre, vacsorára pedig tonhalas, sajtos szendvics és mascarponés-nutellás, illetve vaníliapudingos gofri. (Recept ld. lenn)

Luther

"A film Martin Luther, a XVI. századi keresztény reformáció vezéralakjának életrajza, aki új utakat nyitott a hit felfedezésében. A történet a szerzetesi fogadalomtételnél kezdődik és végigkíséri Luther belső küzdelmét a felszentelés utáni vágy és az egyházi hierarchiában uralkodó korrupció és képmutatás keltette egyre növekvő iszonyodás összeegyeztetése érdekében.

Ballagás

Jó érzéssel tölt el, hogy így nyolcadik végén a nagy hajrában habként a tortára Csanád fiunk több osztálytársával együtt sikeres középfokú angol nyelvvizsgát tett.

Hálásak vagyunk ezért az Úrnak, nagy dicséret diáknak, tanárnak egyaránt.

Amit lehetett, kihoztak magukból. Igazi közösség voltak, érthető, hogy fájt a búcsú.

Témakör: 

Csanád konfirmációján

„A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki megkapta a Szentlélek Istentől a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.” (reformatus.hu)

Csanád fiunk konfirmációs igéje:

Nagykorúak lettünk

18 éve házasságban, 21 éve együtt…

Nem szokásos házassági évforduló az idei. Nem természetes, az elmúlt hónapok eseményeinek ismeretében, hogy megélhettük, itt, együtt. Boldog vagyok, hogy örömemben sírok.

Nem nosztalgia, hanem mérhetetlen hála van a szívemben a megtartatásért, a közös pillanatokért.

Oldalak

Feliratkozás RSS - hálaadás csatornájára