Nagykorúak lettünk

18 éve házasságban, 21 éve együtt…

Nem szokásos házassági évforduló az idei. Nem természetes, az elmúlt hónapok eseményeinek ismeretében, hogy megélhettük, itt, együtt. Boldog vagyok, hogy örömemben sírok.

Nem nosztalgia, hanem mérhetetlen hála van a szívemben a megtartatásért, a közös pillanatokért.

Könnyű nekik. Szép család. Áldott család. Ilyen s hasonló mondatokkal szoktak jellemezni. Áldottnak érezzük magunkat valóban, s ez Isten hatalmas kegyelméből való. Az első mondattal vitatkoznék. Azt tapasztalom, hogy döntések sora az egész élet a házasság is. Jó és rossz döntések sora. Úgy gondolom, hogy mindenkinek egyformán nehéz vagy könnyű, egyformán hoz jó vagy rossz döntéseket, s ebből fakadnak örömteli és konfliktusos pillanatok. A kérdés: a hármas kötél, a kapocs, az alázat, a megbocsátás, megértő türelem, a dolgokon felülemelkedés, a szemléletváltás, a fejlődés képessége megvan-e. Minden nap van örömünk, nehézségünk.

Mi a titok?

- Az Úr ereje. Ha jól döntöttünk legyen az kis vagy nagy dolog, együtt örülünk, ha rosszul, akkor együtt hisszük, hogy az Úr tudja, s csak Ő tudja jóra fordítani.

- Hogy az én, én, én alábbhagy, helyette a „mi” létezik.

- A „köszönöm,” a „légy szíves”, az „igazad van”, a „bocsánat”, az „értem”, a „Hagyd, majd én megcsinálom.”, „Hibáztam.”, „Ne haragudj!” kifejezéseknek házasságmegtartó erejük van.

Nem magamutogatásból osztom meg veletek e sorokat, mert ugye lehet mindent legalább kétféleképpen érteni. Szoktam mondani, nem vállalok garanciát azért, amit értesz, csak azért, amit mondok. Azért írom le mindezt tehát, hisz nem is dicsekedhetem mással, csak az Úrral, s biztatásul, mert hiszem, hogy mindenkinek megadatik, ha az Úrra hagyatkozik: akár az első házasság előtt áll, akár az elrontottból akar újat építeni.

Az Úr Lelke vezetett, hogy megérthettem.

-olykor nem a tett számít, hanem a szándék;

-nem kell bedőlni azonnal a látható dolgoknak, mögé kell nézni, ha békés életet akarunk;

- megérteni a másikat, a neveltetését, a hátterét – hisz ebből tud táplálkozni.

- Nem elvárások vannak, hanem szeretetből fakadó cselekedetek;

-A monotonitás, a szürke hétköznapok, a hullámok összecsapása, a kilátástalan helyzetek…- igen, vannak. Isten azt ígérte, mindig velünk van. S valóban.

Továbbá nagyon jó eszköz, nem is tudom, hogy lehet élni nélküle: a humor.

Hosszú évek teltek el, mire mindez hernyóból pillangóvá lett bennünk. S még van min dolgozni. Tudom, lesz, akinek nem tetszik, amit, s amúgy is minek írtam (?), de azt is megtanultam, hogy mindig lesznek olyanok, akik bármit csinálok, akár lavórral a fejemen is, mindig szeretni fognak, s olyanok is, bármit teszek, kiskosztümben sem fognak kedvelni. Soha nem ez vitt előre. Fájdalmas dolgok ezek nyilván, de nem ez határoz meg, s még csak nem is a körülményeim. A boldogság, az ezeken felüli dolog.

Áldás. Hiszem, hogy áldásban lehet élni egyedül (, de nem magányosan), házasságban – gyermek nélkül, s házasságban gyermekekkel. Kinek mi rendeltetett.

Akinek úgy tetszik túllép, s ha valakinek adhattunk ezekkel a sorokkal, s velünk ünnepel, örülünk. Kikívánkoztak belőlem e sorok...

A montázs egy fejlődéstörténet: egy-egy négyzet kis képekből a gyermekekről, s rólunk, a nagyképek pedig a párkapcsolatunk növekedése - létszámgyarapodással.

Dicsőség az Úrnak!