Női szerepek

Egy lelkészfeleség, egy blogger, egy tanító és egy gyes mellett folyton munkát kereső nő...közös bennük, hogy boldog, fáradt anyukák.

Talán néhol kicsit erőltetett jelenetek is láthatók a filmben, de alapjában véve egy nagyon üde, jó kikapcsolődási lehetőség. Biztosan valaki olyan írta, aki ismeri az anyaság minden örömét, sok nehézségét, ambivalenciáit: miközben erre vágytál mindig, valami hiányzik. Lehet, hogy csak a bátorítás, az elismerés? Vagy az önbizalmad?

Amikor valamilyen ünnepre, eseményre készülünk, megszaporodnak a teendők, besűrűsödik az élet. Megfigyeltem, hogy többféle az emberek hozzáállása a terhelt időszakokhoz. Vannak, akik nagyon várják az adott eseményt, vannak, akiknek teher, mert venni kell valamit, sokat kell készülni, s itt a kell-en van a hangsúly, s bombatámadásként élik meg a vendégek hirtelen rájuk zúduló árját. Most mégis azon gondolkodtam, hogy mindenki nagyon elfoglalt, leterhelt, mindig, de az ünnepek ünnepe közeledtével még inkább felszaporodtak a tennvialók.

Szeretek énekelni, kézműveskedni, otthonná alakítani a lakást. Aztán van, amit nem annyira szeretek, de el kell végezni: ilyen a falelevelek összesöprése, a felmosás, a vasalás stb., de nincs mese, meg kell csinálni. S aztán van ugye a vasárnapi istentisztelet, a női kör, a hitéletünkhöz tartozó szolgálat, a látogatások, a találkozások, közös játékok, beszélgetések. Természetesen ez mind a család, a munka mellett. Ez mind idő.

A minap, 6-7 év elteltével újra gyöngyöt fűztünk. Talán túlzásnak tűnik, ha azt mondom, felemelő érzés volt, pedig valóban: nosztalgiázni, s újakat készíteni.

Az immár 14 éves Csanád fiammal alkottunk, aki mindig szívesen kézműveskedett kisebb korában is, és Johannával. Édesapa kezét dicséri két babalánc. Na melyik? (Ld. a képen)

Tegnap egy olyan filmet néztünk, amire kamaszfiaink (mert ugye tudjuk, hogy a kamaszoknak más az ízlésük, mint szüleiknek) is azt mondták: „megérte, nagyon tetszik.” Jó szívvel ajánlom mindenkinek! (A lenti linken meg tudjátok nézni.)

Ma Bálint fiunk névnapját ünnepeltük. Igen, novemberben. 17 és fél éve döntöttünk így, mert nem szerettük volna február 14-én „főszezonban”, dömping idején tartani névnapját, mert ez a Valentin-őrület megterhelő, elveszi az ünnep lényegét, így kerestünk egy másik Bálint-napot a naptárban. Szépen, csendesen, szolidan megültük.

Ahogy az ilyenkor szokás, az ünnepelt kedvence készül ebédre, vacsorára is. Így ma sütőtök krémleves, rakott karfiol volt ebédre, vacsorára pedig tonhalas, sajtos szendvics és mascarponés-nutellás, illetve vaníliapudingos gofri. (Recept ld. lenn)

Most, hogy a kicsi alszik, a középső versenyen, a legnagyobb osztálykiránduláson van, gondoltam, csinálok valami páratlant, kikapcsolódom. Így jutottam arra, hogy vasalok és megvarrom a lyukas zoknikat.

Még az a nagyon kedves kérdés is eszembe jutott, amit a minap tett fel valaki nekem őszinte érdeklődéssel: (tényleg, nagyon kedvelem őt): mit csinálsz az én-időben? Segítsetek, mi az az én-idő?

 Az ÚR ajándéka a gyermek...humoruk is Tőle van, hiszem; fiaim kreatív ajándéka és Johannám "sosin" (rózsaszín) virágai.

"Hálát adok, Uram, az életért. Rólad zeng éneket hegy, völgy s a rét; a napokat te számolod, Uram, én mindenért hálát adok!

Hatalmad Istenem, mindent fölér, szavadra engednek tenger és szél, leborulnak a csillagok, Uram, én mindenért hálát adok!