Értékes nő vagyok!

A tartós házasság titka 20 pontban

 1. Tartsuk tiszteletben egymás különbözőségeit, s ne akarjuk a saját képmásunkra formálni a másikat, hisz nem véletlen az a másság! Persze, idő kell az összecsiszolódáshoz, de fontos tudni minden esetben, hogy a különbségekben semmi rendkívüli nincs, hiszen férj is és feleség is más mintát, szokásokat hozott a házasságba. Kifejezetten örülhetünk különbözőségünknek, egyediségünknek!

2. Természetesen szükséges az alkalmazkodás, egymás elfogadása, ebben pedig mindenkor segítő motor: a türelem.

A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak

 „A győztesek olyan vesztesek, akik felálltak, és még egyszer megpróbálták.” (Dennis De Young)

Az öröm egy pillanat. A boldogság egy állapot.
A boldogság egy döntés, a keserűség is az. Az öröm ráadás.

Éltető sodrásban - gondolatok a házasság hete egyik estéjén

 1. Éltető sodrásban
Éltető sodrásban. Ez az idei házasság hete mottója. Mit jelent a sodrás? Az Értelmező szótár szerint’cselekvés, mely által sodor valamit.’ Mindenkit sodor az élet. Ha tudatos döntések, motiváció eredményeképpen cselekszünk a mindennapjainkban, akkor sodor az élet, s a szemünk előtt egy adott cél lebeg. Ha az ember előtt nincs különösebb cél a napi rutinon, munkán kívül, akkor pedig sodródik, egyik napról a másikra él.

Férfiagy, női agy: Isten hozott egy jobb házasságban

A héten jelenik meg a 2018. év házasság hetének (2018. február 11-18.) egyik szenzációja a Harmat kiadásában Mark Gungor: Férfiagy, női agy: Isten hozott egy jobb házasságban című könyv.

Kívül tél, belül tavasz

Kívül hideg tél van, belül pedig tavasz, örök tavasz. Az orchideáimat mind 3 éve, a 40. születésnapomra kaptam, mintha a köszöntőim összebeszéltek volna. S azóta folyamatosan virágba borulnak, akár tél van, akár nyár. Nemcsak a nappali, hanem lelkünk virágai is ezek.

"Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Hitvallás

A bizonyságtételt nem én írtam, de minden sorával egyetértek, ezt vallom, így gondolom. S bár a döntés bennem már jó pár éve megszületett, de mindig jó továbbadni, újragondolni:

"Megláttam, döntöttem, a küszöböt átléptem.
A kocka elvetve, a lépés meglépve, vallomás
kimondva, ígéret megpecsételve:
Jézus Krisztus követője lettem!
Múltam nem vádol, jelenem biztos,
jövőm reménységtől teljes.

Igaz barát

Egy nagyon átfogó, mindenre kiterjedő nagyszerű prédikáció írásbeli változatára bukkantam: érthetően, befogadhatóan, ugyanakkor élvezhetően, kellő alapossággal egyértelműen a Biblia tanítását fókuszba helyezve járja körbe a szerző, Lovas András, református lelkipásztor az igaz barátság témáját. Hosszú, de nagyon megéri elolvasni!

Ki van jelölve a helyed

Elcsüggedtél? Úgy érzed, hogy céltalanul, „csak úgy” vagy a világban, hogy csak telnek a napok egymás után monoton, hogy semminek semmi értelme, mert úgyis a fekete föld a vég?

Teremt-e a Hatalmas, a Mindenható ok nélkül bármit is? Csak emberi okoskodás, presztízs, a rangsor, a mérlegelés: Istennél a csavar épp olyan fontos, mint az egész szerkezet. Ha a kiscsavar nincs a helyén, nem működik az EGÉSZ, nem működik olajozottan semmi.

Hűség s ígéret

Micsoda ígéret, csodálatos! "Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe." (Máté 25,23)

"Mit kívánok az új év küszöbén?
- Ha a kevesen hű lehetek én
dicső Uramhoz, az nekem elég.
Magasztalom hát s áldom a Nevét." (Füle Lajos: Mit kívánok?)

Igen! Áldáseső élettel

Nem elég nemet mondani a rosszra, a sérelmeinkre, nem elég kizárni a hamisat az életünkből. Nem elég nemet mondani a világra, a zajra, a lármára, a bűnre.

Igent kell mondani a jóra, igent kell mondani Istenre. Így teljes a kép.

És fordítva is igaz: ha igent mondtál Istenre, mondj nemet a bűnre, a rosszra!

S ha megtörtént a nem, kimondtad az igent: elköteleződtél. A legjobb helyre, a legjobb személyhez. Elköteleződtél a hit, az Isten mellett.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Értékes nő vagyok! csatornájára