félreértés

Nagy igazság, hogy az igazi istentisztelet a templomkaput elhagyva kezdődik, s ne legyen kétségünk, hogy a gonosz mindent megtesz, hogy értéktelennek érezzük magunkat, bűntudatba sodorjon, s elérzékenykedjük a történéseket, vagy még rosszabb, a feltételezéseket.

Mert a bűntudat, az értéktelenség érzése, az érzékenykedés fókuszában a jó palástjába burkolt önérzetesség, egó áll, aki dominál.

Helyette sokkal inkább a helyes bűnbánattal, az értékes vagyok érzéssel és az érzékenységgel van dolgunk.

Olyan egyszerű lenne az élet, ha mindenki azt értené, amit közlünk. De kevesek kiváltsága ez.

Érzékenykedés, félreértés, hozzágondolás, utalgatás, nem egy értelmű beszéd, szívvel s nem füllel hallás, téves következtetések – nagyon jellemző manapság (is). Miközben sokan úgy gondolják, ők egyértelműen, világosan beszélnek. Eredményeképpen először csak tulajdonságok változnak, aztán személyiségjegyek, majd torzulnak kapcsolatok, sérülnek barátságok.

Az öt szeretetnyelv (Five Love Languages) egy pár- és pszichoterápiai fogalom, amelyet Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotott meg 1992-ben.

Egy nagyon átfogó, mindenre kiterjedő nagyszerű prédikáció írásbeli változatára bukkantam: érthetően, befogadhatóan, ugyanakkor élvezhetően, kellő alapossággal egyértelműen a Biblia tanítását fókuszba helyezve járja körbe a szerző, Lovas András, református lelkipásztor az igaz barátság témáját. Hosszú, de nagyon megéri elolvasni!

Bálint egyik ajándéka névnapjára, amit már régóta keresünk, mert igencsak hiánycikk. Sok bíztatót hallottunk a könyvről, akárhogy is, de egy lelkészgyerek polcáról nem hiányozhat.

Többektől hallottam azonban azt is, hogy minden keresztény családban felnövő fiatalnak vagy éppen Jézust szerető ifjúnak hasznos lehet a könyv!

Nagy betegen fekszik az egész család. Johanna elkezdi sorolni, hogy ki mindenki imádkozik a jobbulásunkért: Bogyó, Babóca, Retek, Brokkoli, Nyuszika, Törpilla, Kókuszpók,…itt elveszítettük a fonalat. A nevetéstől.

(Azoknak, akik nem ismerik a mesét: Hókuszpóknak hívják az egyik törpellenséget, de a családi szótárban nem használatos a hókuszpókusz kifejezés, nem ismerheti Johanna a szót, a kókuszt annál inkább. Így átkeresztelte, s következetesen így hívja.)

- Úgy kívánom a vadast – sóhajt fel Csanád. Még végig sem mondhatta a mondatot, közbeszólt „Okoska”:
- Csanád! Csak Jézust! Jézust imádjuk egyedül!
Nézünk magunk elé, majd hangosan nevet mindenki. Megértettük, hogy nem csak a korosodással ért félre az ember hasonló hangzású szavakat.

De jó volt látni, hogy bár még a tojáshéj a fenekén, de nyakas kálvinistaként szól, ha szólnia kell.

Nem konfliktuskerülő vagyok, hanem békességszerző. Nem haragot generáló, hanem méregtelenítő.

Pedig a keresztény embertől azt várják általában, hogy mindent tűrjön, mert az a dolga. Mások mindig jól megmondják, mi az elvárás egy valamirevaló kereszténytől.

De sehol sem írattatik a Bibliában, sőt az sem, hogy mindenkinek meg kell felelnem, sőt inkább az írattatik le, hogy jaj nekem, ha mindenki jót mond rólam.

Olyan sokszor nem jól, vagy csak későn látjuk a lényeget. Egy szó, egy tekintet mást jelent gyakran, mint amit a feladó valójában üzent vele, mert a saját érzéseinkből, körülményeinkből vizsgáljuk azokat. Annyi a félreértés, annyi a nehézség, annyi a megbocsátatlanság, pedig annyira egyszerű lenne csak szeretni, odafigyelni. Ahogy Isten szeret. Ítéletmentesen, irgalmasan, nem érdemeink szerint, elfedező szeretettel - kegyelemből.