szeretet

Akárhogy is, ez már történelem...

Bizonyítványokat kellett ma másolnom, s ilyen ősrégi leletekre bukkantam. Eszembe jutott egyik barátnőm, aki 8 évvel idősebb nálam (ez itt most lényeges) 10 évvel ezelőtti sóhaja, amikor azt mondta, majd lesz idő, hogy egy hangról, ízről az otthon melege, gyerekkori élmények, meghatározó pillanatok jutnak eszünkbe. Csak egy kiejtett szóról. Igen.

E két képre nézve az érettségi ideje, az egyetem kezdete elevenedett fel bennem, s ezekkel együtt minden. Annyi minden, hogy azt talán csak egy vaskos könyvbe férne bele.

Témakör: 

Önszeretet vagy egoizmus?

„Szeresd felebarátodat, mint magadat!”(Márk 12,31) Nagyon fontos, hogy ismerjük, szeressük, elfogadjuk magunkat, s reálisan tisztában legyünk adottságainkkal, értékeinkkel, képességeinkkel. Ha nem tudjuk szeretni magunkat, hogy tudnánk mást? Ha nem megy, akkor természetes a szorongás, a (be nem vallott) irigység, a féltékenykedés, a folyamatos hiányérzet.

Mester és tanítványa

Csanád fiunk óvodás kora óta elköteleződött a tudományok mellett: nincs nap, hogy ne bújna valamilyen lexikont, vagy ne kísérletezne.

Természetesen mindezeknek mi, a család is aktív részesei vagyunk, ha szeretnénk gombáról, sósavról és annak reakcóiról előadást hallani, ha nem. Johanna, a legkisebb mindenre kapható, kiváló alany mindenféle idomításra, tanításra.

Így történt meg az, hogy kicsi lányunk majdnem előbb tudta a katód, anód és a hő fogalmát, mint a saját nevét. Nagyon komoly továbbképzésben részesül, a lista hosszú lenne, ha felsorolnám.

Csodálatos szeretet

Tegnap egy olyan filmet néztünk, amire kamaszfiaink (mert ugye tudjuk, hogy a kamaszoknak más az ízlésük, mint szüleiknek) is azt mondták: „megérte, nagyon tetszik.” Jó szívvel ajánlom mindenkinek! (A lenti linken meg tudjátok nézni.)

Bálint névnap novemberben

Ma Bálint fiunk névnapját ünnepeltük. Igen, novemberben. 17 és fél éve döntöttünk így, mert nem szerettük volna február 14-én „főszezonban”, dömping idején tartani névnapját, mert ez a Valentin-őrület megterhelő, elveszi az ünnep lényegét, így kerestünk egy másik Bálint-napot a naptárban. Szépen, csendesen, szolidan megültük.

Ahogy az ilyenkor szokás, az ünnepelt kedvence készül ebédre, vacsorára is. Így ma sütőtök krémleves, rakott karfiol volt ebédre, vacsorára pedig tonhalas, sajtos szendvics és mascarponés-nutellás, illetve vaníliapudingos gofri. (Recept ld. lenn)

Isten a szeretet

Szeretet nélkül az igazság kemény.

Szeretet nélkül a hit fanatikus. 

A majomszeretet az gyilkosszeretet.

Isten a szeretet -  azt adja, amire a másiknak valóban szüksége van. Minden más csak találgatás, emberi gondolat.

Családi festmény

Johanna első családi festménye rólunk. Teljesen egyedül készítette, az öt mosolygós szempár mi lennénk: Apácska, Anykám, Bálint, Csanád és Honana baba

Régebben olyan nehézkesen álltam neki a festésnek, mert annyi mindent elő kell venni hozzá. Ma már sokkal gördülékenyebben megy. Mi változott? A lényeglátásom. Az, hogy nem sokkal bonyolultabb elővenni a festőkészletet, mint leemelni a legót vagy a kirakót. Az, hogy nem baj, ha a konyhában  (étkező asztal) is rumli van, nem csak a gyerekszobában.

Akinek hiányzol, az keres

"Tanuld meg:
akinek hiányzol, az keres,
aki látni akar, az szán rád időt,
aki szeret, az megbecsül,
akinek hiányzol, úgy alakítja, hogy jó legyen,
aki pedig egyik sem, az csak kifogásokat mond." (ismeretlen)

Eddig az idézet
Én folytatom....
vagy feledékeny,
vagy a saját érdekeit helyezi előtérbe,
vagy nem tud áldozatot hozni, s közben azt hiszi, ő hozza a legnagyobbat, ő mindenkinél több munkát (stb...)végez,
vagy nem tud több csövön látni,
vagy ez is mind kifogás?
Vagy?

Búcsúzó a tanároktól a 8. osztályos gyermekek szüleinek nevében

Nagy tisztelettel, szeretettel s mindenek előtt Isten iránti mérhetetlen hálával köszöntöm Dr. Szabó Ildikó igazgatóasszonyt, Hörcsök Imre egykori igazgató urat, az Igazgatóság minden tagját egyen egyenként, az összes pedagógust, nevelőt, a titkárság valamennyi dolgozóját és nem utolsósorban, a diákságot!

Csanád konfirmációján

„A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki megkapta a Szentlélek Istentől a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.” (reformatus.hu)

Csanád fiunk konfirmációs igéje:

Oldalak

Feliratkozás RSS - szeretet csatornájára