szeretet

Konfirmáció főpróba

Ma még csinosítgattuk a templomkertet, felvirágoztuk a templomot a konfirmandusokkal, utána pedig tartottunk még egy utolsó próbát. Az énekpróbához magam is betértem Johannával karöltve, s kislányunk, mintha egész héten ezt gyakoroltuk volna vele, bepattant a sorba, s halandzsázva ismételte a vizsgakérdéseket.

Nem lehet elég korán kezdeni.

Témakör: 

Anyák napja

 Az ÚR ajándéka a gyermek...humoruk is Tőle van, hiszem; fiaim kreatív ajándéka és Johannám "sosin" (rózsaszín) virágai.

"Hálát adok, Uram, az életért. Rólad zeng éneket hegy, völgy s a rét; a napokat te számolod, Uram, én mindenért hálát adok!

Hatalmad Istenem, mindent fölér, szavadra engednek tenger és szél, leborulnak a csillagok, Uram, én mindenért hálát adok!

Nagykorúak lettünk

18 éve házasságban, 21 éve együtt…

Nem szokásos házassági évforduló az idei. Nem természetes, az elmúlt hónapok eseményeinek ismeretében, hogy megélhettük, itt, együtt. Boldog vagyok, hogy örömemben sírok.

Nem nosztalgia, hanem mérhetetlen hála van a szívemben a megtartatásért, a közös pillanatokért.

NINCS SEMMI BAJ!

Volt egyszer valaki, akit úgy hívtak, hogy Bajocska. Ahogyan nőtt, Baj lett belőle, ugyanis, ahol csak lehetett bajba keveredett, vagy ő maga szerezte a bajokat. Konfliktuskeresés, kalandok, kihívások jöttek, nem szerette a határokat, inkább szétrugdosta őket, pedig védték volna. Összetörve, sebzett állapotában talált rá a Jó Pásztor. Mert ő az elveszettet megkeresi, a sebet bekötözi és vállán hordozza Bajocskát és nagy Bajt is, ha megalázkodva megbánják a múltjukat, jelenüket.

Drága Bálintkám!

Alig hiszem el, hogy már 17 gyertyát kell készítenem az esti tortához. Ma is elevenen van előttem a nap, amikor születtél; vidámságod, kedvességed, derűd akkor is, ma is bearanyozza sokunk életét.

Áldjon meg az Úr gazdagon Bálint, s azt kívánom, ami a legfontosabb, hogy mindig az Ő útján járj, az Úr legyen a te oltalmad! Növekedj, fejlődj továbbra is Isten dicsőségére és valamennyünk örömére! 

Nándi és csemetéink

Nándi és csemetéink  "Gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. " (128.zsoltár)

128. ének Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli - Az istenfélő házán áldás van

1. Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli, Ő útaiban járván, Ösvényit kedveli. Mert magadat táplálod Kezed munkájával, Isten megáldja dolgod, Lát jó állapottal.

2. Házadban feleséged, Mint a szőlővessző, Szép gyümölcsöt hoz néked, Ha eljő az idő. Meglátod gyermekidet Te asztalod körül, Renddel, mint olajvesszőt, Kikben szíved örül.

Témakör: 

A házasság hetén: feketén-fehéren, vidám retro

A házassághoz úgy tartozik hozzá a hűség, a szabadság és a bizalom, mint a levegő a lélegzéshez.
(Franz Alt)

 

Témakör: 

Olyan sokszor nem jól, vagy csak későn látjuk a lényeget

Olyan sokszor nem jól, vagy csak későn látjuk a lényeget. Egy szó, egy tekintet mást jelent gyakran, mint amit a feladó valójában üzent vele, mert a saját érzéseinkből, körülményeinkből vizsgáljuk azokat. Annyi a félreértés, annyi a nehézség, annyi a megbocsátatlanság, pedig annyira egyszerű lenne csak szeretni, odafigyelni. Ahogy Isten szeret. Ítéletmentesen, irgalmasan, nem érdemeink szerint, elfedező szeretettel - kegyelemből.

Oldalak

Feliratkozás RSS - szeretet csatornájára