engedelmesség

Hogy vezetett az utunk? Hogyan történt a mi személyes reformációnk? Egy csodálatos út ez, mert Istennek semmi nem lehetetlen. Írtam erről, könyv formájában is megjelent személyes bizonyságunk. Ritter Ida: Nagyobb Ő – Katolikus papból lett református lelkipásztor feleségének vallomása címmel.   

Ma, amikor emlékezünk a reformáció 503. évfordulóján, megosztok néhány részletet a 547 oldalas kötetből. (A könyvből citált részeket idézőjelbe teszem.)

Kedves Embertársaim!

Gondolataimat azért szedtem egy csokorba, mert azt tapasztalom, hogy sokan erényként, fennen hirdetik,"nincs itt semmi baj, csak a jó levegő meg a vitamin kell..." Okos és hasznos dolog, mi magunk is élünk mindezzel. Ám tényleg csak ennyi lenne most a dolgunk?

"Külön-külön csak szavak vagyunk, együtt azonban költemény
Kétségből egységre úgy találunk, ha egybegyűjt minket a Szeretet"
(Varga Gyöngyi)

Ma jött elém ez az igeszakasz, annyira megérintett. KÍvánom, hogy legyen valamennyiünknek irányjelzőül! Indítson mindenkor hálára, engedelmességre, s hogy mindig tudhassuk, újra és újra tudatosítsuk magunkban, hogy minden Istentől van, nincs, amit ne Tőle kaptunk volna - ajándékba, érdemeinken felül. Dicsőség ezért (is) Neki!

Kedves nekem  a kis csavar sztorija. Egy történet arról, hogy van, aki alulértékeli magát, van, aki mindig többnek akar látszani, de csak és kizárólag ott lehetsz a helyeden, abban teljesedhetsz ki 100%-an, ahova Isten téged elgondolt, ahova tervezett. Ha kiscsavarnak, akkor ne rekedj meg a gombostű szintjén, ugyanakkor ne akarj acélhuzal lenni, ha nagy 100-as szögnek teremttettél, akkor viszont ne hidd el, hogy gombostű vagy. S tudd azt, hogy gombostűk nélkül nem működik jól a világ. Hogy varrnának a szabók?

Egymás mellé szerkesztve e két fotót, leültünk, s néztük, hosszasan. Azon gondolkodtunk Nándival, csendben, magunkban, melyik a szebb? Ki ne vágná rá azonnal, az első. Pedig egyikőnknek sem ilyen egyértelmű. Nándi azt mondta, az elsőn a szépségtől sugárzom, a másodikon az élettől. Én azt mondtam, az első Nándit szerettem meg, de most már a másodikat szeretem, ő az igazi. Fiatalságból középkorú felnőtt, de örök fiatal, sötét hajból világos, tiszta, sebhelymentes arcból ráncos, mégis sima arc, éles látásból szemüveg s még élesebb látás, külső szépségből inkább belső.

"1Ha engedelmesen hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az ÚR.

2Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára

3Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn.

4Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata.

Ez volt a napi ige Bálint fiunk érettségi bizonyítványa kioszásának napján. Csodálatos ígéret útravalóul a nagy ÉLET kapujában, nekem pedig válaszként érkezett komoly dilemmámra. Isten ígérte mindannyiunknak, álljunk hát rá, mert Isten ígéretei igazak!

Köszönöm Uram a mai napi igét, ígéretet is!

Áldott legyen a Te szent neved!

Tényleg csak a „szokásos” generációs különbség a baj? Az a „bezzeg a mi időnkben”? S hogy a „maradiak” és a „modernek” másként gondolkodnak? Ez biztosan örök probléma marad, de azt látom, minden nem bújtatható ennek a palástjába.
Igen sok emberrel találkozom naponta, heti rendszerességgel. Tapasztalatom nem légből kapott: általánosan elmondható, hogy nagyon sokan feszültek, szoronganak, aggodalmaskodnak, és a stressz uralma alatt élik mindennapjaikat. Mindenki rohan, de hova? Tényleg: hova?

Ötödik éve lakunk Ménteleken, s kezdhettük meg a testi-lelki építkezést. Nagy munka, kihívás, szolgálat, különösen akkor, amikor 30 éve nem élt helyben lelkipásztor. Egy bátor, áldozatokat vállaló presbitercsapattal és gyülekezeti tagokkal kezdtük el az építkezést lelki, gyülekezeti, s területi értelemben.

A gyülekezet létszáma szépen folyamatosan emelkedik, egy átlagos vasárnapi istentiszteleten 35-50 fő vesz részt, nagyobb ünnepekkor pedig 80-100 testvér van jelen.

Férjem a középiskolai éveinek egy részét Pannonhalmán, a bencéseknél végezte. (Ez a történet is megér egy misét, majd később, biztosan hosszabb írás lesz.) Csak jót, szépet hallottam tőle ezekről az évekről, a tanárokról, a mesterekről, a tudás szélesítésének megannyi lehetőségéről.