Isten csodái, avagy a ménteleki baleset margójára

Ötödik éve lakunk Ménteleken, s kezdhettük meg a testi-lelki építkezést. Nagy munka, kihívás, szolgálat, különösen akkor, amikor 30 éve nem élt helyben lelkipásztor. Egy bátor, áldozatokat vállaló presbitercsapattal és gyülekezeti tagokkal kezdtük el az építkezést lelki, gyülekezeti, s területi értelemben.

A gyülekezet létszáma szépen folyamatosan emelkedik, egy átlagos vasárnapi istentiszteleten 35-50 fő vesz részt, nagyobb ünnepekkor pedig 80-100 testvér van jelen.

Szükség volt az épületek renoválására, illemhelység kialakítására a templomban, technikai eszközök beszerzésére, a kert teljes megújítására (korhadt fák kivágása, új növényzet ültetése, füvesítés), öntözőrendszer kiépítésére, a kerítés- és kapucserére.

Azt mondhatjuk, hogy éppen felsóhajthattunk, hogy a legfontosabbakkal készen vagyunk. S hogy sosincs olyan, hogy kész, bizonyítja a múlt pénteki eset.

Történt ugyanis, hogy Ladánybenéről egy anyuka sietve nagy sebességgel rohant gyermekeivel az ambulanciára, mert a kisebbiknek betört a feje. Azonban a nagy sietségben az előtte levő autó indexét, kanyarodási szándékát nem észlelte, így neki csapódott, s azzal a lendülettel a templom kerítését végigszántotta, nem kevés betonoszlopot magával sodorva a nagykapunak és a hirdető táblának ütközött frontálisan, fékezés nélkül. Azonnal akadt segítség, mi s a szomszédok, akik a környéken lakunk, a mentők, a rendőrök gyorsan itt voltak. És addig? Sokkos állapotban szállt ki ugyan az édesanya, de Istennek hála mindenki egészségesen. Aki látta a helyszínt, a maradványokat, az tudja, hogy erre nincs emberi magyarázat, ez csoda!
Nem repült be egy betondarab sem, nem gyulladt ki, életben vannak, pedig még a légzsák sem nyílt ki.

A nagy ijedtség után, s tudva, hogy a balesetet szenvedettek a kórházban jól vannak, megbeszéltük a továbbiakat az odaérkező férjjel, aki természetesen a rendbehozatal költségeit rendezi.

Miért írtam le? 

• Egyrészt, mert egyesével sok levelet kapunk erre vonatkozólag, hogy mi történt, s így egyszerűbb válaszolni: mindenkinek.
• Másrészt, hogy elmondhassam, az Isten milyen csodákra képes, terve van velünk! A családdal, aki testi sérülés nélkül úszta meg, s a férjemmel, aki éppen ment ki az utcára, mert a bibliaórára várta a testvéreket. Urunknak hála, hogy nem 2 perccel korábban állt ki a kapuba, s azért is, hogy senki nem parkolt a főút felőli oldalon. Lehet azt mondani: szerencse. De aki kicsit többet élt már, s látja az összefüggéseket, tudja jól, hogy véletlenek nincsenek. Meg kell csak látni: mindannyiunkkal, veled, velem, vele terve van Istennek!
• Harmadrészt pedig azért, hogy hiába lett szép és készen minden, jelenleg ez a legkisebb baj, még akkor is, ha velünk történt, nálunk, a szépen kialakított új kertben esett a kár, a lényeg, hogy emberi haláleset nem történt. A többi javítható. A balesetet szenvedő hölgy férje külön ezt köszönte, hogy megértéssel, segítőleg álltunk hozzájuk. Látszott rajta, hogy zavarban van ettől, s ki is fejezte szavaival: ’egyáltalán nem természetes, hogy ilyen kedvesek és megértőek velünk. Ez ma nem divatos.’ Hiszünk abban, hogy lassabban is eljönnek majd a templomunkba, hálát adni az Úrnak hatalmas tettéért. Nem a magunk dicsérete miatt írtam le ezeket, aki ismer, tudja, aki meg nem, majd megismer; sokkal inkább, hogy elmondhassam: nagyszerű érzés irgalmasnak lenni, kedvesnek, segítségnek lenni akkor is, amikor bennünket ér kár. Krisztustól tanultuk, néküle, emberi erőből nem megy! 
• Negyedrészt: senki ne bántódjék meg, ezt nagyon kérem, de muszáj elmondanom, hogy szóbeszédből, innen-onnan már sokféle véleményt, ítéletet hallottunk vissza. Kérünk mindenkit, hogy aki nem volt itt jelen, nem tud a baleset körülményeiről semmit, ne találgasson, és főleg ne terjesszen vélt, vagy félinformációk alapján szőtt véleményeket tényként a balaesetben résztvevőkről. Nem rólunk van szó, hisz nem velünk történt maga a konkrét eset, mi nem lehetünk ebben hibásak, nem ezért emelek szót, hanem azért, hogy ne írja felül senki a rendőrség álláspontját, a történések valódiságát. A pletyka nagyon veszélyes dolog, s egy biztos: nem épít, hanem rombol. És nekem fáj, ha emberi okoskodásból, alaptalanul találgatások sora lát napvilágot, és bűnbakot keresnek, vádolnak. Ennek nincs helye, előre nem visz! Köszönöm, hogy mindenki az érti, amit mondok.
• Ötödrészt pedig, hogy elmondjuk: a törmeléket tudatosan nem szállíttattuk el, hogy emlékeztessen pillanatnyi mulandóságunkra, továbbá ha elvesszük, nagyon nyitott lesz, félő, hogy amíg nem készül el, gyorsan, fék nélkül kiszaladhatnak a gyerekek. Valamint a cég, aki a korábbi munkálatokat végezte, azt mondta, csak júniusban tudja elvállalni. Sóhajtani sem volt időnk, hisz egy egykori prebitertestvér a szomszédból átcsöngetett, s felajánlotta, hogy családtagjaival rendbe hozzák.
  Értitek? AZ Úr csodásan működik. Még kérni sem volt időnk imában, az Úr már küldte a segítséget.

Amikor Méntelekre költöztünk, senkit sem ismertünk szinte, de napról napra itt élve megtapasztaltuk, ez a piciny falu a világ közepe: itt kedves, szerető emberek laknak, van összetartás, a biciklit még zár nélkül a kapu előtt lehet hagyni, itt termelik a legtöbb epret, van tejautomata, iskola és óvoda, nem is akármilyen (itt szeretném elmondani, hogy a mi babánk a munkánk és a napi logisztika miatt jár bent), könyvtár, házi tojás, és itt lakik egy gimis osztálytársam, van varrónő, fodrász, pedikűrös, vannak férjek és feleségek, családok, az utcán köszönünk egymásnak, és lehet csak úgy beszélgetni- bocsánat, ha valakit/valamit kihagytam…soroljam még?

A lényeg: vannak emberi kapcsolatok, van emberség. Nem humanizmus, hanem nagybetűs EMBERSÉG. Hit az élet csodájában. És ahol van hit, ott van szeretet, hol van szeretet, ott van béke, hol van béke, ott van áldás, s ahol áldás van, ott van Isten. És ahol Isten ott van, ott szükség nincsen!
Isten él, és jelen van a ménteleki nép életében, közösségben: hívunk és várunk felekezettől függetlenül közös együttlétekre, alkalmakra, beszélgetésekre és csak úgy spontán a templomba, a kertbe, a parókiára, hogy Isten nekünk adott ajándékainak, csodáinak együtt örvendezhessünk! A megosztott öröm duplaöröm, a megosztott bánat felebánat.

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van: sokszor kerülőutakon találkozunk egymással, de Isten végbeviszi azokat a találkozásokat, amiket végbe akar vinni. Hisszük, hogy nem a kárra kell nézni, s nem csak ennyi az egész, hanem az Úrnak terve van, a rosszat is jóra, a legjobbra , még jobbra tudja fordítani, a látható rossz áldássá tud lenni, ha jó szemüveg van rajtunk, s Felfelé nézünk.

Áldást, békességet!

                        Ritter Ida, a lelkipásztor felesége

Hallgassátok meg, idekapcsolódik, s megéri: https://www.youtube.com/watch?v=iiHAblDn_Zk - Katt!