A gyászoló családokért, szinyeis diákokért, tanárokért imádkozunk e zsoltár szavaival is, mélyen megrendülve.

"Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? 
Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. 
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, 
kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. 
Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked...." (139,zsoltár,7-12)

„Istenünk, az Örökkévaló pedig még bőségesebben megáld titeket mindenben. Újra örömét fogja lelni abban, hogy jót tegyen veletek, mint ahogy őseitekkel is örömmel tett jót.” (5Mózes 30:9)

Egyszer egy kis csapat elhatározta, hogy esőért imádkozik, de összesen csak ketten vittek esernyőt magukkal másnap.

Neked milyenek az imáid? Felszínesek, mélyek? El mered hinni azt, amiért fohászkodsz vagy te magad sem hiszed, csak szokásból teszed?

A hit pedig a remélt dolgokban való bizodalom. Hiszed-e ezt? Tapasztalod-e?

Olyan sokszor nem jól, vagy csak későn látjuk a lényeget. Egy szó, egy tekintet mást jelent gyakran, mint amit a feladó valójában üzent vele, mert a saját érzéseinkből, körülményeinkből vizsgáljuk azokat. Annyi a félreértés, annyi a nehézség, annyi a megbocsátatlanság, pedig annyira egyszerű lenne csak szeretni, odafigyelni. Ahogy Isten szeret. Ítéletmentesen, irgalmasan, nem érdemeink szerint, elfedező szeretettel - kegyelemből.

2016 szilveszterén kaptam ezt az igét, hiszem bátorításul, reménységül. Az Úr gondol ránk, s tudja dilemmáinkat, örömeinket, nehezeinket. Mérföldkő ez az ígéret az életemben. Elhittem, s ráálltam, mert Isten ígéretei igazak.

Az éves igém:

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége!” (Ézsaiás 60,1)