Személyes

"Tanuld meg:
akinek hiányzol, az keres,
aki látni akar, az szán rád időt,
aki szeret, az megbecsül,
akinek hiányzol, úgy alakítja, hogy jó legyen,
aki pedig egyik sem, az csak kifogásokat mond." (ismeretlen)

Eddig az idézet
Én folytatom....
vagy feledékeny,
vagy a saját érdekeit helyezi előtérbe,
vagy nem tud áldozatot hozni, s közben azt hiszi, ő hozza a legnagyobbat, ő mindenkinél több munkát (stb...)végez,
vagy nem tud több csövön látni,
vagy ez is mind kifogás?
Vagy?

Jó érzéssel tölt el, hogy így nyolcadik végén a nagy hajrában habként a tortára Csanád fiunk több osztálytársával együtt sikeres középfokú angol nyelvvizsgát tett.

Hálásak vagyunk ezért az Úrnak, nagy dicséret diáknak, tanárnak egyaránt.

Amit lehetett, kihoztak magukból. Igazi közösség voltak, érthető, hogy fájt a búcsú.

Nagy tisztelettel, szeretettel s mindenek előtt Isten iránti mérhetetlen hálával köszöntöm Dr. Szabó Ildikó igazgatóasszonyt, Hörcsök Imre egykori igazgató urat, az Igazgatóság minden tagját egyen egyenként, az összes pedagógust, nevelőt, a titkárság valamennyi dolgozóját és nem utolsósorban, a diákságot!

„A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki megkapta a Szentlélek Istentől a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.” (reformatus.hu)

Csanád fiunk konfirmációs igéje:

Ma még csinosítgattuk a templomkertet, felvirágoztuk a templomot a konfirmandusokkal, utána pedig tartottunk még egy utolsó próbát. Az énekpróbához magam is betértem Johannával karöltve, s kislányunk, mintha egész héten ezt gyakoroltuk volna vele, bepattant a sorba, s halandzsázva ismételte a vizsgakérdéseket.

Nem lehet elég korán kezdeni.

Tegnap nagyon álmoskásan, fáradtan ébredtem a mindössze 5 óra alvás után, nehezen indult a nap. Baba-mama körre mentünk Johannával, ő szépen eljátszott a babaszobában, mi, anyukák pedig belekezdtünk a szokásos igeolvasásba, s a házassággondozó, családépítő témáinkba. 15 perc elteltével jött az sms Bálint fiamtól, hogy eltűnt a pénztárcája. Szemrebbenés nélkül folytattam az alkalmat, s beleszőttem a mondanivalómba. Elmondtam, hisz épp Jézusról, Isten gondviselésről kezdtem beszélni, hogy ez nem más, mint a sátán ármánykodása.

Most, hogy a kicsi alszik, a középső versenyen, a legnagyobb osztálykiránduláson van, gondoltam, csinálok valami páratlant, kikapcsolódom. Így jutottam arra, hogy vasalok és megvarrom a lyukas zoknikat.

Még az a nagyon kedves kérdés is eszembe jutott, amit a minap tett fel valaki nekem őszinte érdeklődéssel: (tényleg, nagyon kedvelem őt): mit csinálsz az én-időben? Segítsetek, mi az az én-idő?

 Az ÚR ajándéka a gyermek...humoruk is Tőle van, hiszem; fiaim kreatív ajándéka és Johannám "sosin" (rózsaszín) virágai.

"Hálát adok, Uram, az életért. Rólad zeng éneket hegy, völgy s a rét; a napokat te számolod, Uram, én mindenért hálát adok!

Hatalmad Istenem, mindent fölér, szavadra engednek tenger és szél, leborulnak a csillagok, Uram, én mindenért hálát adok!

 "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt.4,4) - Johanna úgy gondolta, kiszolgálja magát az igekártyás kosarunkból. Uzsonnára ette. Azért elég ügyes, szép szeletet választott!

18 éve házasságban, 21 éve együtt…

Nem szokásos házassági évforduló az idei. Nem természetes, az elmúlt hónapok eseményeinek ismeretében, hogy megélhettük, itt, együtt. Boldog vagyok, hogy örömemben sírok.

Nem nosztalgia, hanem mérhetetlen hála van a szívemben a megtartatásért, a közös pillanatokért.