türelem

A héten is több ember meghalt. Körülöttünk is és a tágabb ismerettségi körben is. Váratlanul mentek el, vagy betegek voltak, de nem lehetett tudni távozásuknak végét. Elmentek. Ahogyan egyikünk sem tudhatja földi pályája idejének végső időpontját.
Ma mindenki a választásról beszél. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy nagyon fontos ez a kérdés, és nagy felelősségünk ebben részt venni, és felelősen döntenünk. Ehhez kétség sem fér.

A mai adventi elcsendesedésünkben legyen a főszerep a türelemé. A türelem témája hatalmas falat. A türelem mint a Lélek egyik gyümölcse.

Ugyanakkor a türelem az, amiért talán életünk végéig mindenkor tudatosan kell dolgoznunk, a gondolatainkat tudatosan kell a jóra, a helyere irányítani, hogy megálljunk egy várakozásban: türelmesek legyünk. A türelem hatalmas falatjából egy szeletet hozok most nektek, egy trörténetet: 

Adventi elcsendesedésünkben figyeljünk ma arra, hogy mire van ráhatásunk, és mire nincs. Egyáltalán nincs. És mire van? S hogy a kettőt ne keverjük össze!

Tapasztalom, hogy sokszor aggódunk olyan dolgokon, amelyekre egyáltalán nincs ráhatásunk. Ha megtanuljuk megkülönböztetni azt, ami rajtam múlik és azt, ami nem, sok energiánk szabadulhat fel. Talán nem is gondolnánk. Te mennyivel lennél "könnyebb"? Gondolkodjunk ma ezen: előre, felefelé tekintve, reménységgel, imádságos lélekkel! 

A por siet. A kő ráér. (Weöres Sándor)

Józan ész soha sem áldoz fel pillanati vagy igen kis időre terjedő haszonért, habár ma nyulhat is hozzá, jövendő nagyobb `s tartósb hasznot; de inkább az ideigóráiglani rövid nyomást a várható hosszabb kellem miatt békével türi. (Széchenyi István)

Nem elég tudás és gyakorlat:
Türelemmel készül az oldat!  (Johann Wolfgang von Goethe)

Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok. (Márai Sándor)

A hit látja a láthatatlant,
hiszi a hihetetlent, s
eléri a lehetetlent.

Azt, ami emberileg talán lehetetelennek tűnik.

De az önrész: az alázat, az állhatatosság, a türelem, a szorgalmas, verejtékes munka elengedhetetlen, az ölünkbe aligha pottyan bármi is.

Vegyük egy szoknyámat kiindulási alapként! Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Van, aki szerint lehetne színesebb, mások szerint jobban nézne ki rövidebben, megint mások szerint az igazi öltözet az a fazon, amit a dédszüleink is hordtak. Ez mind egy-egy vélemény. Drága, áldott életű nagymamám szerint például mindig a gimnáziumi egyenruhámat kellett volna magamra öltenem, ha elegáns helyre mentünk, mert az a legszebb.

 Ajándékba kaptuk ezt az elegáns kék ruhát. Johanna, amikor meglátta, ahogy egy kislánynak illik, szájához kapott, és azt mondta:
- "Anyukám ez a hercegnős ruha gyönyörű! Ez ’elzás’, ugye?"

Rögtön értettem, hogy a kék színről a Jégvarázs című rajzfilmből azonnal Elzára asszociált. Babalányunk alig pár éves, de nagyon tudatos, jól végiggondolja, megkomponálja, amit tesz: legyen az játék, könyv, ruha vagy hajgumi választása – valami szabályszerűség mindig fellelhető.

Férjem a középiskolai éveinek egy részét Pannonhalmán, a bencéseknél végezte. (Ez a történet is megér egy misét, majd később, biztosan hosszabb írás lesz.) Csak jót, szépet hallottam tőle ezekről az évekről, a tanárokról, a mesterekről, a tudás szélesítésének megannyi lehetőségéről.

"Ha az ember a mindent rosszalló Isten hitében él, megtanulja az ítélkezést.
Ha az ember a minden ellen küzdő Isten hitében él, megtanulja a harcot.
Ha az ember a mindent büntető Isten hitében él, megtanulja a rettegést.
Ha az ember a mindig fejcsóváló Isten hitében él, megtanulja az önsajnálatot.
Ha az ember a mindig hibáztató Isten hitében él, megtanulja a szégyent.

"Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulnak megbélyegezettnek lenni.

Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.

Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.

Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulják bűnösnek érezni magukat.

Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.