humor

Ma nagy zöldség-gyümölcs vásárlást tartottunk, s vettünk valami különlegeset is: hurmát. Csábítóan kandikált ránk (ahogy Petőfi körtéje), az eladó jó szívvel ajánlotta, gondoltuk, meglepjük a gyerekeket, szeretjük az újat kipróbálni. A szokásos délutáni családi uzsonnát Johanna hamarabb befejezte, már elmehetett a szobájába játszani.

- Jaj, gyerekek, vettünk nektek hurmát, próbáljuk ki! - mondom én.
- Még idejük sem volt a fiúknak reagálni, azon nyomban megjelent fülig érő szájjal lelkesen a legkisebb: igen, légyszi’ gyurmázzunk! Gyurmázzunk, az nagyon jó lesz!

 Johanna azt kéri, soroljam fel neki a törpék nevét, miközben ő átszellemülten trónol, végzi a dolgát.

- Szende, Szundi, Morgó, Hapci, Tudor, Vidor, Kuka - mondom én.

Erre ő magasra tárt karokkal, csibész vigyorral, vidám, örömteli hangon felsikoltva, mint aki valami nagy felismerésre jutott:
-És a Törpilla, Anyukám ! 

Mit lehet erre mondani? Édes, és bámulatos az asszociációs képessége.

 Johannáék óvodájában jubileumi műsorra készülnek. Énekelni, mondókázni fognak a "friss" kiscsoportosok. A mondókákat bár ismeri, tudja, nem mindig mondja, ő a fejében gondolja végig azokat, szerintem képre fordítja, vizualizálja a szöveget. Jól meggondolja, mit mond. Másfél évig alig beszélt valamit, egyszer csak eleredt a nyelve, elképesztően aranyos, vicces dolgokat mond(ott), folyamatosan bővül a familiáris szókészletünk. 

Nagy tisztelettel, szeretettel s mindenek előtt Isten iránti mérhetetlen hálával köszöntöm Dr. Szabó Ildikó igazgatóasszonyt, Hörcsök Imre egykori igazgató urat, az Igazgatóság minden tagját egyen egyenként, az összes pedagógust, nevelőt, a titkárság valamennyi dolgozóját és nem utolsósorban, a diákságot!

Ma még csinosítgattuk a templomkertet, felvirágoztuk a templomot a konfirmandusokkal, utána pedig tartottunk még egy utolsó próbát. Az énekpróbához magam is betértem Johannával karöltve, s kislányunk, mintha egész héten ezt gyakoroltuk volna vele, bepattant a sorba, s halandzsázva ismételte a vizsgakérdéseket.

Nem lehet elég korán kezdeni.

Most, hogy a kicsi alszik, a középső versenyen, a legnagyobb osztálykiránduláson van, gondoltam, csinálok valami páratlant, kikapcsolódom. Így jutottam arra, hogy vasalok és megvarrom a lyukas zoknikat.

Még az a nagyon kedves kérdés is eszembe jutott, amit a minap tett fel valaki nekem őszinte érdeklődéssel: (tényleg, nagyon kedvelem őt): mit csinálsz az én-időben? Segítsetek, mi az az én-idő?

 Az ÚR ajándéka a gyermek...humoruk is Tőle van, hiszem; fiaim kreatív ajándéka és Johannám "sosin" (rózsaszín) virágai.

"Hálát adok, Uram, az életért. Rólad zeng éneket hegy, völgy s a rét; a napokat te számolod, Uram, én mindenért hálát adok!

Hatalmad Istenem, mindent fölér, szavadra engednek tenger és szél, leborulnak a csillagok, Uram, én mindenért hálát adok!

 "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt.4,4) - Johanna úgy gondolta, kiszolgálja magát az igekártyás kosarunkból. Uzsonnára ette. Azért elég ügyes, szép szeletet választott!

18 éve házasságban, 21 éve együtt…

Nem szokásos házassági évforduló az idei. Nem természetes, az elmúlt hónapok eseményeinek ismeretében, hogy megélhettük, itt, együtt. Boldog vagyok, hogy örömemben sírok.

Nem nosztalgia, hanem mérhetetlen hála van a szívemben a megtartatásért, a közös pillanatokért.