Kiskecelányom - avagy az "Együtt kezdtük"című film kapcsán néhány impresszió

Több kedves ajándékot kapott a férjem születésnapjára. Fiúktól különleges édességeket, Johannától egy rajzot és egy pótkupakot, ha esetleg bármikor szüksége lenne rá, tőlem pedig többek között két mozijegyet.

Amikor a mozijegyeket lefoglalni készültem, már nyúltam is a telefonhoz, hogy egy kedves baráti házaspárt is elhívjak magunkkal, aztán mégis úgy maradtam magammal, hogy – bár mindig nagyszerű velük -, azonban mi általában nagyon ritkán vagyunk kettesben, legyen ez most egy ilyen. Azok az első megérzések… Ember tervez…

Tegnap volt az esemény, izgatottan vártam, több okból is: a kikapcsolódás miatt, aztán mert nagyon kedvelem kecskeméti Otthon mozi miliőjét, s nem utolsó sorban, mert egy egykori katonás diák - aki az iskola színjátszóival mindig valami nagyszerűt alakított az iskolai ünnepeken, s immár ismert színésznő - játszik a filmben. (A Mikulás-ünnepekre a férjem is jött rendszerint a fiúkkal, mondta is: nem ő volt mindig a Mikulás egyik segédje?  Köszönet a színjátszásba fektetett sok-sok munkáért Edit Orbán drámatanár kollégámnak. Milyen fontos magvetés!)

Tetszett a film ismertetője, de nem tudtam, mi lesz a domináns: a fiatalok bulija, vagy valami tágabb tartalom is várható az ismert kereten túl.
Mondhatom: nagy élmény volt. Amit tegnap átéltem, azt alig lehet visszaadni néhány mondatban. Néhány impresszióval megpróbálkozom:

A jegyet most először a legutolsó sor közepére kértem, mondván, ott még soha nem ültünk. Ám az előadás kezdete előtt szólt a mindig nagyon kedves, udvarias mozis hölgy, hogy az utolsó két sorban nincs klíma, üljünk nyugodtan előrébb. Lévén, hogy a vászon előtt alig több mint húszan ültek, volt hely bőven. Ennek okát őszintén nem értem. Éppen csak megkezdődött a film, öt sorral mögöttem ismerős kacajra lettem figyelmes. Igen, a baráti házaspár, akiket eredetileg el akartam hívni. Egyet gondoltunk, mint oly sokszor.

Fiatalos téma, érettségi bankett, majd 10 évvel később egy közös találkozó, izgalom, kiből mi lett – álarcok, hazugságok (olykor maguk előtt is), élet, halál, külföld, karrier, álom, szerelem, folytatni a családi hagyományt(?)... Jól látszik, nem is annyira csak „fiatalos” ez film.Sírtunk nevettünk, önfeledten szórakoztunk, megrendültünk – megéltük saját életünk mérföldköveinek egy-egy szeletét egy rövidke pillanatra. Nagyon jó a film tetőpontja. A cselekményszál szerteágazása, a késleltetés - kiváló dramaturgiailag.

Néhány kedvenc mondat, tényleg csak néhány, nem akarok spoilerezni.
„Tudod fiam, a szőlő ért magyarul is, sőt, ha megiszod a levét, másodszor is szól belőled!”
„Hogy mi a szerelem? Az van, hogy a nagyapám halála után a nagyanyám még 10 évig a papa botjával járt, pedig vettünk neki jobbat, modernebbet. De ő nem volt hajlandó lecserélni, csak azzal volt hajlandó menni. Na, ez a szerelem.” (A mondatokat csak emlékezetből idézem.)

Van a filmben – minden szabad szájúsága és (látszólagos) vidámsága mellett - sok megrendítő pillanat, s nyilván több okból, mindenkinek más. Vagy ha ugyanaz is, más lehet a befogadó indítéka.
Engem magával ragadott a kiskecelányomos telefonhívós jelenet. A könnyeim megindultak
Hogy lesz sokszálú és keretes egy történet, a mozibahívós meg a film cselekménye úgy együtt?

A barátnőm, tudjátok, aki szintén jött a moziba, mert egyet gondoltunk, egyszer évekkel ezelőtt, olyan 15 esztendővel ezelőtt egyszer azt mondta: majd meglátod, egy idő után egy hang, egy íz, egy dallam, egy illat… felidéz csak úgy spontán valakit, és mást fog jelenteni, mint korábban, mint pl. 20 éve. Milyen érett gondolat ez, és mennyi tapasztalat van mögötte!

A kiskecelányos rész önmagában is katarzis a filmben, de nekem megmozgatta az emlélkeimet, a szívemet. Az egyik nagynéném, aki ma már sajnos nem él, a fiainkra nagyon sokat vigyázott kiskorukban – nagymamájuk volt valójában. Mindig mindent a fiúk kedvére tett (Johannát nem is ismerhette már), és a játék közben mindig valami fontos hitéleti, magyarsággal, az irodalommal, a zenével kapcsolatos ismeretet adott át. A hűtőnkön volt sokáig egy esküvői fotó, és erről mindig énekelt a fiúknak, és meleg szeretettel elénekelte nekem is: „Kiskecelányom (te vagy Iduka, rám kacsintott), fehérbe’ vagyon, fehér a rózsa (a tied, Idukám, rám mosolygott), kezébe’ vagyon…” 

Így értek össze a régmúlt, a közelmúlt és a jelen szálai. Hálával emlékeztem, az értékes mozaikokat őrzöm. 

A barátnőmékkel nagy ölelkezés után, természetesen sétáltunk egy nagyot, egészen Kecskemét legjobb pisztáciás fagyijáig, közben pedig a 10 éves koromban először hallott R-Go frontemberének dalaira sétálhattunk a hírös város főterén.

Egyet nem értek, drága Kecskemétiek! Miért üres a mozi, amikor a kecskeméti Mészöly Anna is játszik a filmben? Na jó, meg a Mucsi Zoltán is. Menjetek, teljenek meg a sorok, legyen szükség sok pótszékre és újabb vetítésekre!
És persze menjetek moziba az ország minden részén!

(Fotó: szinhazonline.hu)