Pótalvás vagy pótvizsga? Babagyerekkamaszszáj

Megint csak összegyűlt egy csokorra való gyerekszáj, íme:

1. Délutáni dilemmám félhangosan.
-„ Aludjak egyet, vagy vizsgára tanuljak?” – miközben már kezemben a könyvvel huppantam le az ágyamra.
Költői kérdésemre legnagyobb meglepetésemre válasz is érkezett, mégpedig egyik kamaszgyermekem szobájából:
- „Édesanya, pótvizsga van, pótalvás viszont nincs.”
- Milyen tapasztalt gyermek –gondoltam.

2. Aki követi a bejegyzéseimet, láthatta, hogy fiaim nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy Johanna mielőbb minél szélesebb ismeretre tehessen szert: a tudomány minden területéről tágítják agytekervényeit, és olyan komolysággal tanítják neki a kátékérdéseket , imádságokat, mintha holnap lenne a konfirmációja. Sok infót elraktároz, van, hogy az anód és a katód fogalmát ugyan összekeveri, de 4 évesen talán még nem olyan nagy gond, mi pedig persze jót derülünk, nem beszélve, amit írva aligha lehet átadni: az előadási módról.
A múlt héten azt tanította Csanád Johannának:
- „Honnan ismered fel bűnödet és nyomorúságodat?”- Szól a legrövidebb kátékérdés, amire a válasz, és 100adszor is kedvesen zengi babalányunk:
- „Isten törvényéből.”

Ma az istentisztelet után boldogan meséli Johanna, hogy mit tanultak, majd gyermekbibliáját örömmel lapozgatja, s Csanád olykor belekérdezett egy-egy történetbe.
- "Ez kinek a köntöse?"
- "Józsefé."
- "Honnan ismered fel?"
- "Isten törvényéből."
Ez ugyan nem a tanult kátékérdés, csak hasonlóan hangzott, így hát pedáns tanítványként a jól megtanult, jónak gondolt válasz sem késlekedik.

3. Johanna nagyon szívesen játszik doktor néniset:
- „Ki jön betegni?”
- "Mennyi a lázam? – kérdeztem aggódva."
- "Fél 10."

4. Babalányunk már nagy középsős, és már mindent egyedül intéz, de azért jön a szülői ellenőrzés, meg egyébként is mindent közöl. Egyik alkalommal hangosan tájékoztat, hogy:
- „Kész vagyok!” (Na vajon mivel?) Mire mi figyelmeztetjük, hogy:
- „Alaposan töröld ki!” Erre babalány:
- „Mi az, hogy ablakosan?”

5. Vasárnap reggeli közös kávézásnál nagy lelkesen beszélgetünk, tervezünk Nándival, s békés, de harsányra sikerült (ezek szerint) beszámolómra azt hitte Johanna, aki mellettünk rajzolgatott, hogy valamiért mérges vagyok. Erre ő:
- "Ne mondj ilyet a vőlegényednek!"
Szerintetek dőltünk a röhögéstől?

Hozzátartozik a történethez, hogy kedvenc cd-je az esküvőnk. Áhítattal, csodálattal nézi. Ezért, ha nagy lesz, pontosabban, ha felnőtt, mert már most is nagy, mindenkinél kikéri magának, ha lekislányozzák, akkor menyasszony, fodrász, hercegnő és lelkipásztor lesz.
Mit lehet erre mondani?