Lehetne, hogy ne a síromra hozzatok virágot? BÚÉK mindenkinek!

Beküldte Ritter-Mészáros Ida - 2018. jan. 02. 02:32

Talán nem szokványos a beköszönő kép, lehet, hogy soraim sem.

Férjem hivatásából fakadóan talán kicsit többször találkozom a halállal, mint mások. Sok összetört szívű, bűntudattal teli emberrel találkoztam, akik már nem tudták elmondani szerettüknek, amit szerettek volna, mert amikor elmondhatták volna, valaki a két fél közül konok vagy gyáva volt, vagy egyszerűen csak várták a „jobb időt”, de egyszer csak nem volt földi holnap.

Továbbá naponta láhatjuk újságban, hallhatjuk híradóban, hogy fiatalon meghalt… vagy idősebben. A közösségi oldalakon is nagyon szép - s hiszem, hogy szívből jövő – szavakkal illetik a földi életből távozót, de…
Elmondtuk ezt neki még életében is? Vagy csak fentről látja?

Új év - nincs fogadkozás, nincsenek ígéretek, sem fogadalomtételek. Részemről nincsenek.

Arra hívlak 2018-ban, ami szinte semmibe nem kerül, mégis megváltoztatja a szürke hétköznapokat, emberi kapcsolataink minőségét, így életszínvonalunkat is (nem anyagi értelemben). Mert miközben mindenki teper, rohan, csak az odaajándékozott dolgok maradnak meg.

Egy mosoly, egy dicséret, egy szeretetteljes hozzászólás, a figyelmesség, a kedvesség nem kerülnek semmibe.

Lehetne, hogy 2018-ban különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy
- mosolyogjunk, kedvesek, türelmesek legyünk?
- dicsérjünk, bátorítsunk?
- ráfigyelve, nem mással foglalkozva meghallgatjuk a másikat?
- felelünk, ha megszólít a másik, beleértve az email-eket is (azaz válaszolunk minden elektronikus levélre!)?
- ha a másik véleménye kicsit vagy markánsan nem egyezik a mi látásunkkal, nem írjuk le őt, megpróbáljuk az ő álláspontjából megérteni, s nem elfordulunk tőle?
- a másikat szeretjük, csak a bűnét nem?
- nem pletykálunk a másikról, pláne, ha a barátom?
- nem az innen-onnan hallott információkat tekintjük tényként, s egész tévsztoriban élünk a másikkal kapcsolatosan éveken át?
- meggyőződünk, mielőtt beszélünk?
- nem a pillanatnyi érzelmeink határozzák meg fontos döntéseinket?
- őszinték, egyenesek vagyunk?
- tudatosan jót teszünk másokkal, s nem a hibákra, hanem az erényekre fókuszálunk?
- vigasztalunk, sírunk a síróval, örülünk az örülővel?

Lehetne, hogy ne a síromra hozzatok virágot, hanem még az életemben? Lehetne szeretni, elmondani, amit el kell, s nem gyávának lenni; még ma?
S nem bűnbánóan állni holnap, némán, a sírnál?

Lehetne, mondod. De hogyan?
Én azt mondom: temessük inkább az egót! Temessük a kommunikációs félreértéseket, az érzelmi alapú döntéseket!

Ha tudnád, hogy nincs holnap haragudnál vagy szeretnél? S honnan tudod, hogy van holnapod még? Csak Isten tudja!

Kezdjük az Úrral az évet, s minden örömünket, döntésünket, nehézségünket is Őelé vigyük! Figyeljünk egymásra, legyen vezérfonal az ige, az öltözet Isten fegyverzete, s a gonosz nyilai visszapattannak. Ha így teszünk, megállunk a harcokban, mert harc mindig van, de közben kivirul az élet!

Erre hívlak 2018-ban! Velem tartasz?

Ha eltemetted az egód, akkor:
- Ne tipródj a múlton, bocsáss meg akkor is, ha nem te vagy a hibás! Azon túl, hogy ez felszabadít, a harag csak téged emészt! Örülj, ölelj!
- Nézz előre reménységgel, hittel!
- Légy együttérző, másokra figyelő, kegyelmes, hisz veled is az volt Valaki. Meg tudod tenni! Ha magunkra nézünk, megkeményedik a szívünk, ha Krisztusra nézünk, könnyű lesz szeretni! Szeress hát!
- Tekints felfelé hálával, bizalommal!