Adventi gondolatok - december 3. - Az adventi naptárról

Folytassuk adventi lelki utazásunkat ma az adventi naptár témakörében!

Mi is az az adventi naptár? Mit érdemes tudni róla?

Német polgári eredetű a mindenki által jól ismert adventi naptár (Adventskalendar) készítése, amely a karácsonyi ajándékozás szokásához kapcsolódik.

Az adventi naptár kitalálója egy az 1900-as években Németországban élő édesanya volt.
Az ötletet a kisfia, Gerhard adta, aki minden nap azt kérdezte tőle még hány nap van karácsonyig. Az anyuka a türelmetlen gyermeknek 24 darab, kétszárnyú ablakot vágott egy kartonra, egy másik papírlapra minden ablak elé helyezett egy cukorkát. A kisfiú minden nap kinyithatott egy cukorkát rejtő ablakot, a napról napra kevesebb meglepetés jelezte neki, hogy nem sokat kell aludnia a Jézus születésének ünnepéig. (Egy másik forrás szerint pedig gyertyákat gyújthatott meg; nem is ez a lényeg, hanem a várakozás.)

Gerhard az idő múlásával felnőtté válva saját nagyszerű gyermekkori élményét sokak számára elérhetővé szerette volna tenni, ezért az édesanyja ötlete alapján adventi naptárak készítésébe kezdett. Az első naptár még úgy nézett ki, hogy kis színes képeket lehetett felfűzni egy kartonra. Később jelentek meg az ablakok, majd az első csokoládét rejtő adventi naptár igazi szenzációnak számított, s azóta is folyamatosan készítenek adventi naptárakat a gyerekek számára, még szebbé téve a várakozás időszakát. (forrás: gyermekszoba.blog.hu)

A mi családunkban is szokás az adventi naptár készítése, s minden évben nagyon várják kicsik és nagyok egyaránt.
Különös gondot fordítok a gyerekek egészen kis kora óta arra, hogy az adventi naptárban lelki táplálék is legyen. A formát tekintve minden évben valami újat igyekszem kitalálni, így volt már zsebes, csomagolt vagy éppen megkeresős megoldás. Egy valami mindig közös, most már 21. éve: hogy a csokit, a cukorkát egy bibliai ige, és egy „jótett kártya” kíséri.

Idén hosszú ideig bezártságra lettünk ítélve az ismert járványhelyzet miatt. A korábbi években magam készítettem az adventi naptárt, és amikor meglátták a gyermekek, volt nagy örömködés. Az idei helyzet újratervezetetett sok mindent. Mivel homeoffice-ban dolgoztunk, az oktatás digitális (ami bennünket érint), óvodás nagylányunk pedig hosszú ideig távol maradt az óviból, igyekeztem minden napra kitalálni valami kézműveskedést is a játék és a mese mellé. Innen jött az ötlet: idén együtt készítsük el!

Így megmaradt az a kettősség, hogy egyfelől mi készítjülk el a várakozás örömteli ablakait, amelybe egy-egy gondosan kiválasztott igét írtunk, valamint egy aznapra esedékes, teljestendő „feladatot”! S egyszerre az izgalom, vajon ki milyen csokit fog kapni reggel, mert azt nem láthatták előre. Hogy mit készítettünk? Egyszerű háztartási papírból kis lapocskákat vágtam ki, amelyekre számokat írtam, Babalányunk rajzolt mindegyikre valamit, majd 1-1 igét ragasztottunk bele, és valami izgalmas játékos jó cselekedet- feladatot írtunk rá. Az igei részt és „jótett” kártyát az adott napon este nézik meg, hogy másnap elvégezhessék./Ld. lenn/

Minden este leülünk a gyertya mellé, énekelünk, megbeszéljük, ki hogyan tudta teljesíteni az „angyal” kérését, majd elolvasunk két kis történetet: idén az egyiket a Kiscsacsi útja a jászolig című könyvből (Peter Spangenberg) /ld. lenne) és egy másik mesét is, a Karácsonyi történetek a kicsi csillagról (Cornelia Grzywa) /ld. lenn/ című könyvből, amely kifejezetten adventre íródott, „a csillagocska” szemszögéből meséli el a karácsonyi történetet, készíti elő a gyermekeket a Megváltó születésnapjának ünnepére. Ez is egy különleges adventi naptár.

Nagy lárma, zaj volt jellemző a világban Jézus születésének idején is (a népszámlálás miatt pl.), mint ma, amikor mindenki rohan, az üzlet rátette kezét az ünnepre, mégis, aki el tudott csendesedni: a pásztorok, a bölcsek meghallották Isten szelíd szavát. Ma is képesek vagyunk meghallani a hívó szót, ha belső lakásunkat kitakarítjuk, felfelé nézünk. Várakozzunk Rá figyelve, tartalommal, egyedül vagy családban, a lényeg, hogy nem magányosan, hanem az Úrral, az Úr születésének ünnepére várva. Áldott adventet a legkisebbeknek s mindenkinek!

Ezek voltak ma adventi gondolataim elcsendesedésre! Áldás, békesség!

Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida - Értékmozaik! Ha az új videókról értesülni szeretnél, íratkozz fel!