Adventi gondolatok - december 2. - Ki az, aki képessé tett arra?

Az idei adventben egy lelki utazásra hívlak benneteket! Mire is pontosan? Olyan gondolatokat, történeteket osztok meg veletek a blogomon és/vagy a youtube-csatornámon az adventre, amelyek segíthetnek lelkünk nagytakarításában és az elcsendesedésben, ugyanakkor cselekvésre sarkallnak!

Ma is kinyitunk egy adventi ablakot, még ha csak képletesen is, valami bátorító gondolattal!

„Egy asszony, amikor a hegyekben sétálgatott, a folyóban talált egy különlegesen szép követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt. Az asszony kinyitotta csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas észrevette a drágakövet, és kérte, adja neki. A nő habozás nélkül neki adta. A vándor örvendezve jószerencséjének tovább állt. Tudta, hogy a kő olyan értékes, hogy hátra levő életében soha nem kell szükséget szenvednie. Ám néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz és visszaadta a követ. Gondolkoztam -, mondta, jól tudom, milyen drága e kő, de visszaadom, abban a reményben, hogy valami értékesebbet kapok tőled. Add nekem, kérlek azt a részed, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ!” (ismeretlen szerző)

Ismersz ilyen személyt az életedben? Ki az, aki ilyen érzést vált ki belőled? Ki láthat téged a nénihez hasonlónak? Szeretnél a történet főhőséhez hasonlítani? Mit tehetsz azért az idei adventben, hogy mindinkább ilyen legyél, mint ez a néni?

Ez a történet az anyai nagymamámat idézte fel a lelkemben. Ő egy ilyen nagyszerű asszony volt az életemben, sajnos ma már nincs közöttünk. Neki mindenkihez volt egy kedves szava, irgalmasan tekintett a másikra, nem tett különbséget az emberek között rang, pozíció vagy pénz alapján. Melegszívű, kedves, a másik vágyát előtérbe helyező áldott néni volt, aki nem ment el a reményvesztett mellett, képes volt az utolsó falatját odaadni, no és a legértékesebb „drágakövét” is.

Természetesen neki is voltak gyengébb pillanatai, terhei, bánata. De naponta tudott a jobbik rész mellett dönteni. Megvolt a szabadsága s a hite, hogy irgalmas legyen s mindig a másikat előtérbe helyező.
Mivel gyarló testben élünk, s naponta bűnre hajlók és bűnre csábítók vagyunk, szépen-lassan el tudunk távolodni a forrástól. Csak úgy csendesen, araszolva a hétköznapok zajában, mindig csak egy arasznyit arrébb. Úgy gondolom, hogy csak akkor tudunk főhősünkhöz hasonlóan cselekedni egy adott helyzetben, ha naponta Krisztussal, az igével indulunk útnak.

Ha távol érezzük magunkat az Úrtól, vagy még ha nem is távolodtunk el teljesen, vagy mellette vagyunk, de megkoptak imáink, hangoljuk magunkat újra, igazodjunk az igéhez, csendesedjünk el, a lényegre figyelve! Hiszem, minden állapotunkban mindig tudnunk újat meghallani, megérteni az igéből, soha nem vagyunk készen.

Milyen a szívünk? Hol tartunk? Gondoljuk végig az adventben mindezt, az Úr előtt! Kívánom, az dolgok újragondolásában segísen az alábbi történet is, s lerakott terheink, az igéhez való teljes igazodásunk után tudjunk ilyen „asszonnyá” lenni! Az Úr velünk!

Áldás, békesség!

Más adventi tartalmat találhatsz még itt a blogomon és a youtube-csatornámon is: Ritter Ida – Értékmozaik! Látogass el ide is!