A karanténból jelentkezem 1. - Mindig csak felfelé!

Covid-tünetek: 7. nap, hatósági karantén: 5. nap. Ez a családunk Covid-átlaga jelenleg. Van, akinél már 11 napja jelentkeztek a tünetek (szokásos őszi náthának tűnt), mára már meggyógyult, s van, akinek még csak 5. napja vannak tünetei. A legkisebb teljesen tünetmentes.

Kedves Mind!
A gyülekezet oldalára hivatalból kitett közlemény alapján nagyon sokan kerestek, írtok, hívtok, mindezért nagyon hálásak vagyunk. Talán nincs rá jó szó, mennyire sokat jelent ez nekünk e nehéz és bizonytalan napokban. Istennek hála sokan vagytok nekünk, akiket érdekel állapotunk, így nem tudom személyre szabottan egyenként leírni, hogyan is vagyunk. Most, így a 7. napon néhány impresszió az állapotunkról:
Precíz kézfertőtlenítők, maszkhordók vagyunk, azok is maradunk, ameddig ez a rend. Miközben ebben élünk, hónapok óta tudjuk, hogy bárki bármikor megfertőződhet, aközben mégis lesújtó volt hallani kedden, hogy Nándi gyorstesztje pozitív. (A többieket később tesztelték.) Pillanatképek a hírekből, a tapasztalatokból - emberileg nézve ezek cikáztak a gondolataimban azonnal. Elkezdett remegni a lábam, hevesen verni a szívem, és ekkor szólt egy hang, és STOP-táblát mutatott: "Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit." (Zsolt.118,7) Ez volt az első, és utána jöttek az igeversek folyamatosan - bátorítottak.
Egyszerű ezt kimondani, miközben minden arról szól, hogy ez akár halálos diagnózis lehet? Nem, nem egyszerű. Elmentek olyanok, akiknek nem indokolta koruk, állapotuk. S megtartattak olyanok, akik életben maradására nincs semmi emberi magyarázat, mondhatni: csoda.

Hogy van ez? Titok. Isten titka. Hiszem, minden kegyelem.
Aki nem kapja el a betegséget, megóvja Isten. Kegyelemből. Nem az ő saját ügyességén múlik. Azért adatott, hogy erről zengjen sokaknak bizonyságot, s dicsérje Teremtőjét!
Aki elkapta, s felépül, oltalmazza őt Isten. Kegyelemből. Nem azért tartatott meg, mert ügyes volt, és sok vitamint szedett. (Mindez nem mellékes, sőt (!), de...) Azért lett így, hogy Uráról zengjen sokak üdvére dicséretet!
Aki elkapta a betegséget, és el kellett mennie a földön élők sorából... Titok. Hiszem, akik az Úrral jártak, csak hazaértek. Pótolhatatlan az űr, amit hagytak, de emlékük, életük, vagy éppen a betegségben vívott engedelmes csatájuk áldássá lesz sokak életében és a Mennyei Atya nevét dicséri a későbbiekben. Hiszem.
Remegő lábbal nyugtáztuk: elért bennünket a nem várt kór. Az azonnali emberi gondolatok után az áldott szemüvegen az alábbiakat láttam: Hiszem, Isten védettséget ad, s bár hárman is magas kockázati tényezőként nézünk farkasszemet a vírussal, Istennek van hatalma megmenteni. Érthetetlen mindez. Hiszem, hogy dolgunk van (remélt s előre elhitt) gyógyulásunk üzenetének átadásával. Mondom ezt úgy, hogy nem tudhatom, hova tart e kritikus 7. napon betegségünk iránya, de hihetem, hogy arra, amilyen irányba az ígéretet kaptam. Ahogyan azt is hiszem, hogy éppen azt kapjuk, ami leginkább a javunkra válik. S hogy sima lesz-e az út vagy göröngyös, az Úr tudja csak. Jót és rosszat egyaránt Tőle veszek el.
Elevenen, a gyakorlatban éljük meg újra, sokadszor az életünkben: nem arra kell nézni, amit automatikusan érzünk, nem a félelelmérzésre, hanem a Gondviselőre tekinteni azzal a bizalommal, ahogyan Jézus az Atyára hagyatkozott. Engedelmesen. Szorongásaim ellenére.
"Ráálltam" az igére.

Ebben a "felfelé" dimenzióban egészen más hordozni a terheket.
A tüneteink vegyesek: hőemelkedés, elmondhatatlan gyengeség, állandó aluszékonyság, aztán éppen hogy hosszas éberség, száraz köhögés, majd hurutos, folyamatos, erős fejfájás, ízvesztés, izom-és ízületi fájdalom, erős hátfájdalom, szédülés.
A nehéz és új ebben a betegségben: a tünetek, valamint a jobb és rosszabb fizikális lét rapszodikus váltakozása.
Nem könnyű ez az állapot, mert fáj, mert leteríti az embert, mégis folyamatos hálaadásban vagyunk, hogy egyáltalán lehetünk, hogy így lehetünk.
Ami máskor meg se kottyan, az a mostani napokban olykor nagy kihívást jelent: egy krumlipucolás, a fésülködés, egy lépés. De valamelyikünk épp mindig egy kicsit jobban van. És a jó hír, hogy állapotunk stagnál, nem romlik.
Amikor az ember csak felfelé néz, minden másként látszik. Saját nyomorán is fanyar humorral tud szórakozni, amikor éppen hat a fájdalomcsillapító. Néhány párbeszéd az elmúlt napokból:
- Éhes vagyok - így az egyik gyermekem.
- MIt ennél?
- MIndegy. Add ide azt a lejárt szavatosságú kekszet, úgysem érzem az ízét!
És a másik:
- Milyen volt a vadas?
- Biztos finom!

Igyekszem a normál hétköznapokban is mindig a lényegesre, az igazra figyelni. A dolgokért, amelyeket természetesnek tekintünk, különösen hálát adni, kifejezni a másik számára, hogy: "milyen jó, hogy vagy!" Ez a vírus még inkább ráébreszt arra, semmi sem magától értetődő. Mennyire hiányzik egy érintés, egy ölelés, a felhőtlen baráti, családi találkozások, a gyülekezeti alkalmaink, a szürke hétköznapok monotonitása. De Isten jelen van. Most is. Mindig. És tudunk más módokon együtt lenni, örülni, figyelni egymásra. A lelkiekre, még inkább az odafelvalókra.
Sok minden még tisztább lett, ha az Úr erőt ad írok még a napokban: háláról, bálványok elhagyásáról, tapasztalatokról, egészségügyről, dolgozókról. E sorokat épp éjjeli éber fáradtságomnál írtam, sosem tapasztaltam ilyet: kimondhatatlanul kimerült voltam, mégsem nem jött sokáig álom a szememre.
Hálásan köszönjük a sok, lépcsőre helyezett gyümölcsöt, a kapura akasztott gyógyszereket, vitaminokat, bátorító igeverseket, dicséreteket, telefonokat, leveleket és az imaláncot, amely tudom ma is körbefog bennünket. És az aggódó: "Ígérd meg, hogy 3-4000 D-vitamint esztek naponta!" típusú és hozzá hasonló szeretettel teljes mondatokat! Nagyon sokat jelent: erőt ad, balzsam a lelkünknek.
.
Elvesz vagy megtart az Úr? Ez az Ő titka. Az biztos, hogy Ő mindennél nagyobb. S ha felépülünk, sokaknak szeretném könyvem koronájaként elmondani újra és mindig, hogy igen: Nagyobb Ő!