Nagycsaládi találkozások - Pomázon s nálunk

Na az úgy történt, hogy évek óta nem találkoztunk, de a facebook-on hamar egymásra talál régi és új ismerős, rokon egyaránt.
Megosztunk képeket, eseményeket, lájkolgatjuk, s olykor irogatunk egymásnak privátban. Így beszélgetünk egymással, s beszélünk meg találkozót az „aktív”, a mindennapos kapcsolatainkban, s azokkal, akikkel már rég nem találkoztunk.

Nálunk a testvérség komoly dolog. Komolyan gondoljuk, ha valakinek épp Kecskemét felé van dolga ismeretségi körünkből, el ne menjen mellettünk, ugorjon be legalább egy kávéra. Sietni mindig kell, idő sosincs semmire, még a spontán találkozásokat is szervezni kell, mert agyban úgy kell dönteni, hogy arra kanyarodok, fontos nekem, időt szakítok.

Ha mindig csak rohanunk, akkor ezekre nem kerül sor. Akkor maradnak a tárgyak ilyen-olyan ünnepekkor, pedig az élmény az igazi ajándék, az az igazán maradandó.

Családommal lelkesen látogatjuk a gyülekezeti családokat, találkozunk rokonainkkal, barátainkkal, s pár éve tudatosan elkezdtük felfedezni az ősi szálakat, s meglátogatni a Ritter és a Mészáros ág anyai apai felmenőit. Többfelé jártunk már, ezeket mindig lejegyeztem, mert igazán feledhetetlen élmény valamennyiünknek.

Amikor Nándival még csak jegyben jártunk, ő Budapesten dolgozott egy gyermekotthonban, én magam még az egyetem padjait koptattam, s január 2-án olyan rosszul lett, hogy amikor már nem bírt lábra állni, mentőt kellett hívnom. 22 évesen nagyfaluban, vasárnap tehetetlenül, teli kérdéssel, kétellyel. Nándi falfehéren, verejtékezve, görnyedten. A mentő nem jött, mire még egyszer felhívtam őket, s minden bátorságomat összeszedve erélyesen elmondtam, hogy azonnal küldjék a kocsit.

A kórházban az ügyeletes orvos őrjöngve esett nekem, s kérdezte, hogy tudom-e mi az a perforált vakbélgyulladás, mert nekem leendő tanárnak ezt tudnom kell, ugyanis kedvesemnek az van hashártyagyulladással karöltve. Vörös volt a feje, és berendelte a kollegáit, s azonnal műtötték. Nagyon hosszan. Iszonyatos volt kinn a műtő előtt várni egyedül. Istennel beszéltem, s egy kedves aranyos pár időnként bíztatva rám mosolygott. Aztán szüleim is megérkeztek, akkor jó volt leengedni egy kicsit.

Szepszis állapotban volt Nándi annyira, hogy a vénáját alig találták. Az orvos azt közölte hajszálon múlt az élete, ha egyórával később érünk, nem tudtak volna segíteni. Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem biztos abban, hogy felépül Nándi teljesen. Mondtam már többször: Nándi, ha beteg, akkor nem aprózza el.

Fel sem fogtam ezeket a szavakat, csak, amikor már mindenen túlvoltunk. Akkor gondoltam végig, hogy a fiatal mentős nő nem is nagyon akarta bevitetni a kórházba, nagyon erősködnöm kellett. Jó az ÚR! Kegyelmes! Mindvégig velünk volt.

Sokáig benn tartották, lassan teltek a hétköznapok. Egyedül egyetemistaként, nagyon izgultam. Mindennap mentem látogatni. S egyszer csak megjelent egy rokon, ott ült Nándi mellett. Azt mondta ő is Ritter, gyorsan elmondta a családfát, akkor nem értettem a feszültségtől, de most már igen. Erzsi jelenléte ott, akkor, abban az élethelyzetben nekem, nekünk nagyon sokat jelentett. Egy angyalként jelent meg.

Nagycsalád: mindenki sokfelé, s a fb-on „találkoztunk” újra, meg olykor lakodalmakon. De igazán jót, mélyen beszélgetni személyes találkozásokkor lehet. Meg is szerveztük, egy éve jártak itt nálunk, mi pár hónapja náluk, s természetesen megörökítettük az alkalmat. 20 év telt el a budapesti kórházasdi óta.

Mindenkinek ezer a dolga, felnőtt gyermekeik vannak, nem is akármilyen feladattal, karrierrel, de az idejüket a családra szánva voltak velünk: érdeklődve, nem sietve. Ez a legnagyobb élmény: megállni, nem rohanni, figyelni a másikra, örülni egymásnak. Amikor előkerültek az albumok, „echte” sváb történeteket mesélt Erzsi a felmenőkről, s a családi sztorikat azóta is emlegetik a fiaink. Ezeket ők is viszik tovább: nagypapa hogy tréfálta meg a mamát… S olyan jól eső érzés, zene füleimnek, ahogy mesélés közben a magyart sváb akcentussal színesítik, vagy teljes természetességgel németre váltanak.

Felejthetetlen alkalmak, találkozások ezek.

Szervezzük az újfelfedezéseket, találkozásokat, hála az Úrnak nagyon nagy mind a kettőnk családja minden irányban! Dicsőség Neki mindenért!