Megbocsátanék, de...- vagy szabad vagy?

Az intelligencia (egyik nagyon fontos) fokmérője a konfliktuskezelésünk mikéntje, a hitünk valódi és teljes tükre pedig a megbocsátásra való hajlandóságunk, készségünk.

Gyakran tapasztalom, nyilván munkámból adódóan is, hogy a kapcsolatok így vagy úgy, valamilyen módon léteznek, vegetálnak, virulnak. Amíg nem üt be a krach. A probléma, egy igazi konfliktus mutatja meg, valójában mi, pontosabban ki van a szívünkben. Egy nehézség mutatja meg, hogy az ügy vagy még inkább az igazam a fontos, vagy az adott személy(ek), a kapcsolat. Az önzetlenség, az empátia jó barát itt is, mert csak akkor lehet előre lépni, ha értjük, látjuk a másik oldalát is, s egyben feltételezzük is, hogy ő a legjobbat akarja (a legtöbb esetben, természetesen vannak kivételek), csak valami nézeteltérés, félreértés miatt kommunikációs hézag, probléma adódott.

A másik megértéséhez, az ügy megoldásához, a konfliktus kezeléséhez, a megbocsátáshoz elengedhetetlen:
- az empátia, érzékenység
- a szeretet
- a megértés
- a tisztelet
- jóindulat
- objektivitás, megoldások keresése
- tudatában lenni, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek
- alázat
- belátás, bocsánatkérés
- nyílt, tiszta, egyenes kommunikáció
- s mindez helyes önismeret nélkül nem megy.

Ami nehezíti a probléma megoldását, a megbocsátást:
- előfeltevések, konkrét elméletek előre legyártása
- személyeskedések
- én azt gondolom, hogy te azt gondolod, hogy…
- rosszindulat
- pletyka
- harag
- sértettség, elfogultság (maga ügyében)
- szubjektivitás, kifogások keresése
- érzékenykedés
- egódominancia
- alázat hiánya
- agresszív kommunikáció
- helytelen önismeret (egoizmus és/vagy önimádat, vagy alul értékeli önmagát).

A konfliktus és annak kezelése megmutatja intelligenciánkat, s az érintett kapcsolat mélységét is. Hiszem és tapasztalom, hogy ahol felül tudnak emelkedni vélt vagy valós problémákon, ahol a kapcsolat a fontos, és a szeretet mindent, de tényleg mindent elfedez, az a kapcsolat élni és gyümölcsözni fog, mi több megerősödik. Ahol azonban mindenki (de legalábbis az egyik fél nagyon) a saját igazához ragaszkodik, le akarja a másikat győzni, érzelmekre (elfogult saját ügyével /általa védendő féllel/ kapcsolatosan) , s nem tényekre épít, szétválaszt: szépen lassan elhidegülnek, a pletyka ármánya belép az életükbe, s megkezdi romboló működését, vagy éppen a megfelelés miatt a látszatot fenntartjá(k), de egész mást gondol(nak) a szívük mélyén. Fájdalmas, ha valaki a meggondolatlan, érzelemből fakadó pletykájával épp egy gyülekezetet rombol, s mindezt azért, hogy a maga igaza érdekében védőbeszédet tartson.

A hívő embernek soha nem az igaza a fontos, hanem maga az ügy. S mindig a sértett kell, hogy odlépjen a másikhoz - az ige szerinti módon- , ugyanis a másik fél még jóllehet azt sem tudja, hogy baj van vele. És nem lehet halogatni, mert az Istennek biztos nem kedves. Minden haragtartás a "szétdobáló" szekerét erősíti. Vigyázat! A látszólagos alázat, a farizeusi jóság gyökere is a harag, a nem rendezett dolog keserűsége. Akkor léptél túl, ha valóban úgy viselkedsz a másikkal, ahogy tetted a konfliktus előtt, ha nem megy, akkor még meglehet, tartod a másik általad vélt adósságát. (A bizalom lehet, hogy lassabban épül újra, de a cselkedeteinken őszintén látszónia kell a haragmentességnek.)

A problémarendezés után nálad vessző vagy pont van a végén?
Haragszol, de nem felejtesz vagy az ügy elrendezése után szabad vagy,s megerősödve lépsz tovább?

Fontos lenne látnunk a másik szemével is, hisz mindannyian kapunk s okozunk sebeket, csak esetleg nem vagyunk tudatában. Ha azonban a másik szemüvegével is próbálunk látni, ha csak homályosan is /mert a másik szemüvegével mindig hangyásan látunk/, tisztulhat a kép, s elkezdődhet az építkezés.

A konfliktus kezelése, a további kommunikáció csak intelligencia kérdése.
S a hit? Hány csalódott, sértett, megbocsátani nem tudó embert látni…Ő megbocsát, csak éppen nem vagy alig köszön, kimért és távolságtartó…szóval megbocsátott, de…

Fontos apróbetűs rész következik:
az igazsághoz az is hozzátartozik - s e két fogalom, hogy konfliktus és megbocsátás szorosan összetartoznak, nem véletlen -, hogy a két fél között fontos rendezni a sérelmeket, a probléma forrását néven nevezni, Isten elé vinni, majd az érintett féllel megbeszélni, akiket a pletykába bevontunk, azoknak az igazat megvallani, a sértett(ek)től bocsánatot kérni, s megbocsátani.  Ez a helyes sorrend. Mert az nem megy, hogy bármit megtehetek, s elvárom, hogy ő bocsásson meg. De ez már egy újabb történet.

Te melyik ölelő vagy egy konfliktus után? Őszinte, szabad, vagy nyilaidat gyűjtöd a zsákodban, s alkalmas időben vagy éppen váratlanul döfsz vele?
Továbblépni egyedül kegyelemből lehet, az Ő áldozatára nézve! Ez az igazi szabadság: Krisztusban!