Békesség

Sokszor megkaptam már , hogy lehet mindig derűsnek, békésnek lenni!? Tulajdonképpen mintegy vádként, bűnként, mert a világban akkor vagy jó, akkor fontos egy ügy, ha elégsz annak oltárán, de legalábbis aggódsz, idegeskedsz érte.

Jelentem, egyrészt sajnos nem megy mindig, azonban tényleg nagyrészt igen, de annak nem én vagyok a motorja, hanem a legnagyobb erő: az Úr ereje. Másrészt jó érzés aggodalmaskodó óemberrel ilyen dicséretet kapni :) , de a legnagyszerűbb az, hogy Isten kimunkálja azt bennünk, hogy hihessük, ha minden hajszálunkról tud, hogyne lenne velünk a legnagyobb bajunkban is.

Mindig lesznek problémák, nehézségek, az nem mindegy, hogy megyünk át ezeken: tudjuk, hogy Isten akadályai, amelyeket egy dolog akadályoztatása céljából tett elénk - ami bár látszólag veszteség, de az egész életünket látva (lehet, hogy csak később) nyereség -, vagy a sátán cseles bástyái csupán, amelyek elriasztani akarnak egy áldástól, de az ÚR erejével le tudjuk győzni azokat!

"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Fil.4,6-7)