Kő a lábam előtt

Vannak emberek, akik a rosszindulatból fakadó vagy egyszerűen a rossz döntéseiket - amelyek egyébként nagyszerűen zárultak - áldásnak tekintik, esetleg még ünnepeltetik is magukat, tőkét kovácsolnak…de mindez olyan, mintha Pilátust magasztalni, áldani kellene, mert lám az ő gonosz, rossz tette jót hozott.

Nem az ő tette, cselekedete hozott jót, hanem a hatalmas Istené, aki minden jó és rossz döntésünket előre ismeri, s tud a legnehezebből, a legrémisztőbből is jót kihozni!

Mert hiszem, hogy egyetlen kő sem áll hiába az utunkban: annak célja, értelme van. Ha mindig csak napsütés lenne, kiszáradnánk. Szükségesek a víz, a viharok, hiszen eső után igazán szép csak a virág!

Felvehetjük minden nap ezt az istentekintetű szemüveget, s miénk lehet ez a valóság nap mint nap.

Boldog ember az, aki már a saras idő legelején is tudja, hogy felesleges az okozóját, pilátusát szidni, haragudni rá, s az még boldogabb, aki tudja: a sok próba jellemformáló, s áldás esője hull majd belőle, így vagy úgy, de gyümölcsözővé válik, mert van, aki „jóvá irányítja” – ha nem is úgy, ahogy mi reméltük.